Aharon Appelfeld a második világháború kitörése idején hétesztendős volt. Gyerekkora egyetlen éjszaka leforgása alatt ér véget, amikor édesanyját németek és románok mészárolják le. Amikor a gettóban töltött hónapok és az ukrán sztyeppéken átvezető halálmenet végén megérkezik a lágerbe, apjától is elszakítják. A lágerből megszökve kezdi el új életét, ahol már csak magára számíthat. Hamarosan csaknem teljesen elfelejti szülei arcát, hajdani otthonát. A háború hat hosszú esztendeje után tizennégy éves kamaszként érkezik Palesztinába, ahol egyedül, nyelvtudás nélkül, mindenét elveszítve kell mindent elölről kezdenie. Ebben a megrendítő, bölcs és költői műben Aharon Appelfeld mai szemmel tesz tanúságot életének arról a szakaszáról, és az azt követő harcról, amelyet az emlékezés vív a feledéssel, a beszéd a hallgatással. Ez a könyv a zsidó irodalom egyik igazán nagy alkotása.