Az először 1977-ben megjelent mű egy kisfiú nézőpontjából ábrázolja az eredethez és a hagyományhoz való viszony egymással küzdő változatait egy családi közösségen belül, és ennek a közösségnek a széthullását és megsemmisülését a megfélemlítésen alapuló, minden tradíciót felszámoló parancsuralom nyomása alatt. Megjelenése óta az egyik legtöbbet fordított kortárs magyar regénnyé vált. „A nagypapa parancs-példázata a báránnyal való azonosulás jegyében, az egyetemes – európai – kultúrába emelkedés jelképének fölmutatásában szól unokájához, Simon Péterhez: a családnak, az eszmének, a zsidóságnak ki kell kerülnie az évezredes ismétléskényszerből, mely az önmeghasonlás és az eredendő ön-fel-nem-ismerés körforgásából adódik.” (Balassa Péter) „A gyermeklét hősének: Simon Péternek két férfi: nagyapja és apja kínál gondolkodási és viselkedési modellt. (...) A családi mitológiát a nagyapa elzárkózó élete, a történelmi valósággal szembeforduló gondolkozása magyarázza. Van azonban ennek a mitológiának reális magja is: vágy a magány feloldására, egy létforma meghaladására. Ezt a létformát a kiválasztottság-tudat és az üldöztetés tragikus feszültsége szabta meg... A nagyapa válasza igazából mégsem lehet kielégítő, évezredes családi mítoszok nem adhatnak feleletet egy rendkívüli módon összetett és mozgalmas történelmi valóság vallató kérdéseire. (...) Fia a feltétlen cselekvésnek és a feltétlen szolgálatnak kötelezi el magát... elhárító tiszt lesz a jugoszláv határon, és a korszak legnagyobb politikai perében hamis vallomást tesz... Az apa tanúvallomásával mindkét magatartásforma szétesett... a családregény véget ért. (...) Írói eszme és életszerűen teljes regényvilág ritka találkozásának tanúi vagyunk. (...) És az Egy családregény vége olyan irányba nyit erkölcsi és politikai perspektívát, amelyet végül is maga a történelem felmutatott.” (Pomogáts Béla, Alföld, 2000. május)