kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Kelemen János : Dante, Petrarca, Vico - Fejezetek az olasz irodalom és filozófia történetéből

  • leírás
  • további adatok
A kötetben közölt négy tanulmány a költészet, valamint a metafizika, morálfilozófia, művészet- és nyelvelmélet összefüggéseit vizsgálja az olasz irodalom és filozófia három korszakos jelentőségű képviselőjének munkásságában. Bizonyos értelemben az alkalom szülte őket. Az itt "Beatrice szeme" címen olvasható Dante-tanulmány egyes fejezeteinek korábbi verzióit egy-egy konferenciafelhívásra, illetve a kollegáimat és barátaimat köszöntő Festschrift-ek számára írtam. A Petrarca-tanulmány a 2004-es Petrarca-centenárium alkalmából készült (egyes részei a költő születésének hétszázadik évfordulóján rendezett előadásokból nőttek ki, illetve a Helikon-, és a Világosság Petrarca-számában jelentek meg), a Vico-tanulmány pedig a Helikon Vicóval foglalkozó tematikus számának volt a bevezetője. A kötetet záró "Nyelv és történelem: Dante, Vico, Hegel" című írásnak, mely akadémiai székfoglaló előadásként hangzott el, az alkalom jellegénél fogva eleve az volt a célja, hogy összefoglalja azt a kutatási programot, melyeknek kérdésfeltevéseit és esetleges eredményeit a megelőző tanulmányok tükrözik.
állapot:
kategória: Könyv > Irodalomtörténet >
kategória: Könyv > Filozófia >
kiadó: Áron - Brozsek, 2007
cikkszám / ISBN: 9789639210516
kötés: fűzve
oldalszám: 244 p.
könyv nyelve: magyar
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár