categories
- Traffic and Vehicles Catalogue
- socreal.catalog
- Advertisement Catalogue
- Photo Catalogue
- Chinese and Japanese Catalogue
- New Holy Card Catalogue II.
- 12 interesting old books
- Books
- Bibliophil
- Antiques
- Engraving
- Maps
- Photos
- Antique Papers, Small Prints
- Posters
- Circus
- Modern Graphics
- Socialist Realism
- NER Propaganda
- Others
cart
Cart is empty
You've not logged in
Sulyok Miklós : Bodonyi Csaba építészete
- description
- additional information
A majd 25 éven keresztül Tokaj főépítészeként működő építész az individualista építészet helyett a közösségit helyezte egész pályafutása alatt előtérbe.
Bodonyi szerint az építész olyan közegben dolgozik, amit örökölt, ami már kész van, ami kötelez, és nem az önálló Ars poetikák számítanak, hanem a település maga. Abból kell kiindulni, abba kell belesimulni, vele egységes egészet alkotni. Az Ybl-, Széchenyi-, Pro Architectura és Príma díjas építész ötvenéves pályája a hetvenes évek végén kezdődik, az akkori modernizmustól a 2000-es évek érzékeny regionalizmusáig, kontextualizmusáig jut el úgy, hogy immáron nagyobb rész esik a pályából a rendszerváltás utánra, mint előttre. Bodonyi a miskolci építészműhelytől és a helyi építészek lakta legendás Kollektív Házból indul szakmai útjára Plesz Antal irányítása alatt, aki többször is megakadályozza, hogy a csúnya, nyomorúságos Miskolc városát elhagyja. Az a szellemi pezsgés, az az erő, ambíció és tartás, mely a mesterből árad, nemcsak őt, de építésztársait is megakadályozza a szándékolt távozásban. Annak dacára, hogy a városi tanácsok, a vidék kommunizmusának panelszorítása és a szocialista építészet nem feltétlenül kedvez az alkotásnak.
A miskolci építészműhely nem ideológiát vagy iskolát képvisel, ahány alkotó, annyiféle stílus, a fiatalok tervezni, dolgozni, alkotni vágynak s olyan merészek, vagy inkább olyan naivak, hogy 1978-ban megalapítják az első hazai civil szervezetet és mélyen átélik azt a koncepciót, melyről Bodonyi így vall: Nem az építészet teremt közösséget, hanem a közösség építészetet. Család nélkül nem lenne családi ház, gyülekezet, felekezet nélkül templom, közösség nélkül közösségi ház. Bodonyi egész pályafutása alatt ezt tartja kiindulópontnak, tervezzen panellakást, templomot, termálfürdőt, iskolát, szállodát vagy borászatot. A portfolio széles: iskola, egészségház, idősek otthona, kúria- és kastélyfelújítás és ravatalozó is szerepel benne. A megvalósult házakat minden alkalommal maga az építész is kommentálja, elárulja, mi vezérelte, mi volt megtervezésükkor a legfőbb motivációja. A miskolci modernista lakótelep-építészettől az egri Gárdonyi Géza Színház kortárs rekonstrukcióján át így jutunk el Tokajig és a reduktív borászatokig, azokig a különös anyaghasználatú, a fát a kővel ötvöző, olykor mesébe illő, a tájba gyönyörűen illeszkedő házakig, portákig, pincékig vagy akár ravatalozóig, ahol mindig a funkció jelöli ki a formát, az anyaghasználatot és a point de départ-t, s még annál is inkább az adott feladatnak, közösségnek való megfelelés, szolgálat. S mindegyik végeredmény mentes a sallangoktól és túlkapásoktól, letisztult, tájba illeszkedő és büszkén hirdeti, hogy Bodonyi számára a lokális a globálisnál fontosabb.
Bodonyi szerint az építész olyan közegben dolgozik, amit örökölt, ami már kész van, ami kötelez, és nem az önálló Ars poetikák számítanak, hanem a település maga. Abból kell kiindulni, abba kell belesimulni, vele egységes egészet alkotni. Az Ybl-, Széchenyi-, Pro Architectura és Príma díjas építész ötvenéves pályája a hetvenes évek végén kezdődik, az akkori modernizmustól a 2000-es évek érzékeny regionalizmusáig, kontextualizmusáig jut el úgy, hogy immáron nagyobb rész esik a pályából a rendszerváltás utánra, mint előttre. Bodonyi a miskolci építészműhelytől és a helyi építészek lakta legendás Kollektív Házból indul szakmai útjára Plesz Antal irányítása alatt, aki többször is megakadályozza, hogy a csúnya, nyomorúságos Miskolc városát elhagyja. Az a szellemi pezsgés, az az erő, ambíció és tartás, mely a mesterből árad, nemcsak őt, de építésztársait is megakadályozza a szándékolt távozásban. Annak dacára, hogy a városi tanácsok, a vidék kommunizmusának panelszorítása és a szocialista építészet nem feltétlenül kedvez az alkotásnak.
A miskolci építészműhely nem ideológiát vagy iskolát képvisel, ahány alkotó, annyiféle stílus, a fiatalok tervezni, dolgozni, alkotni vágynak s olyan merészek, vagy inkább olyan naivak, hogy 1978-ban megalapítják az első hazai civil szervezetet és mélyen átélik azt a koncepciót, melyről Bodonyi így vall: Nem az építészet teremt közösséget, hanem a közösség építészetet. Család nélkül nem lenne családi ház, gyülekezet, felekezet nélkül templom, közösség nélkül közösségi ház. Bodonyi egész pályafutása alatt ezt tartja kiindulópontnak, tervezzen panellakást, templomot, termálfürdőt, iskolát, szállodát vagy borászatot. A portfolio széles: iskola, egészségház, idősek otthona, kúria- és kastélyfelújítás és ravatalozó is szerepel benne. A megvalósult házakat minden alkalommal maga az építész is kommentálja, elárulja, mi vezérelte, mi volt megtervezésükkor a legfőbb motivációja. A miskolci modernista lakótelep-építészettől az egri Gárdonyi Géza Színház kortárs rekonstrukcióján át így jutunk el Tokajig és a reduktív borászatokig, azokig a különös anyaghasználatú, a fát a kővel ötvöző, olykor mesébe illő, a tájba gyönyörűen illeszkedő házakig, portákig, pincékig vagy akár ravatalozóig, ahol mindig a funkció jelöli ki a formát, az anyaghasználatot és a point de départ-t, s még annál is inkább az adott feladatnak, közösségnek való megfelelés, szolgálat. S mindegyik végeredmény mentes a sallangoktól és túlkapásoktól, letisztult, tájba illeszkedő és büszkén hirdeti, hogy Bodonyi számára a lokális a globálisnál fontosabb.