Az emlékiratírók megörökítették Bem katonai, politikai, emberi egyéniségét, kissé különc, de különcségében is rokonszenves jellemét, szokásait, akiben kiáltó ellentétet alkotott a látszatra törékeny külső és a szívós, fáradhatatlan lelkierő; hamar kiütküztek a vezéri tulajdonságok, a sereg szükségleteit mindenkor számbavevő atyai gondoskodás és a szigor, mely mögött érző szív dobogott.

Képet lehetett alkotni Bem sajátos hadvezetéséről is, melyben oly nagy szerepet játszott a sereg villámgyors mozgatása. Teljes nagyságban mutatkozott meg itt a Napóleon hadjárataiban megedződött katona, aki híven őrízte azokat az alapelveket, melyeknek jegyében hosszú időn át Napóleon a fényes győzelmek sorát aratta. Ilyen volt különösen az az elv, hogy a csata előtt egy meghatározott pontra kell összevonni a lehető legnagyobb erőt és a célirányos tüzérségi tüzet. Már az 1831. évi felkelésben kiválóan vizsgázott Bem a tüzérségi tűz alkalmazásában; Erdélyben azután számos alkalommal volt módja, hogy bebizonyítsa, milyen mester ezen a téren.

A téli és tavaszi hadjáratnak voltak szerencsés és kevésbé szerencsés állomásai, de elmondható, hogy Bem végzetes vereséget tulajdonképpen sohasem szenvedett. Gyakorolta az aktív védelmet, ami által az ellenséget hatástalan manőverekre kényszerítette, ráerőltette saját akaratát, megakadályozott minden bekerítő próbálkozást. Egy-egy pont stratégiai jelentőségét tévedhetetlen biztonsággal ismerte fel (Piski), és ebben a tudatban szinte emberfeletti teljesítményre volt képes rábírni a sereget . . . Bem hadművészete, a csapatok gyors mozgatása, a rajtaütés, az ide-oda menetelés nem csupán a vezér egyéni hajlamaiból eredt, hanem ezt kívánta meg az Erdély területén folyó harcok jellege is. A hadjárat nem egyetlen szűk területen zajlott, hanem szerteágazón, amikor is egymást követően villámgyorsan kellett a csapatokat összevonni és új irányba elindítani . . .

Rüstow hadtörténész azt írta, hogy Bem hadvezetésénél „minden cérnán Ióg”, s igaza van abban, hogy a téli hadjáratnak nem egy olyan epizódjáról tudunk, amikor valóban minden hajszálon múlott, maga a vezér is többször került életveszélybe, fenyegette a fogságba esés és ilyenkor szinte a véletlenen múlott minden: saját sorsa és a hadjárat sikere. Bem személyi bátorsága gyakran vakmerőségbe ment át, kitette magát az ellenség golyóinak, „közelharcban” védelmezte ágyúit, lovaglóostorával kergette vissza az odamerészkedő császári katonákat.

további képek

nagyítás

nagyítás

nagyítás