György Péter a kommunista hatalomgyakorlás eddig kevéssé ismert és feldolgozott aspektusát, a nyelvhasználatot, a nyelvhasználattal való élést és visszaélést tette értekezése témájává. György azt bizonyítja roppant izgalmas esettanulmányokon keresztül, hogy a hatalom nyelvének elsajátítása mily nehézségekkel jár, micsoda nagyszabású konfliktusokat tud gerjeszteni – s végül, hogy a hatalmi nyelvhasználat akár saját paródiáját, kifordítását is előhívhatja. A leírások érintik mind a magánéleti nyelvhasználatot (hogyan hatja át a kommunista frazeológia a szerelmi levelezést is), mind a tudományos életet (mennyire engedte vagy nem engedte a hatalom a tudomány nyelvének csak relatív autonómiáját is), mind az egyházpolitikát (hogy erőszakolta meg a kommunista hatalom a magukat függetlennek vélt zsidó egyházakat, s hogyan kényszerítette őket színjátékra és a saját retorikájuk elvetésére) – mindenütt azt láthatjuk, hogy a totális hatalom a nyelv megerőszakolásával a nyilvánosság elé vitt hatalom előtti megalázkodásra kényszerítette a társadalom igen sok s egymástól különböző szegmenseit is. S mindezt György hatalmas történeti adatolással, s mindeközben színes és élvezhető stílusban prezentálja – mindenki számára nagyon fontos tanulságok kínálván.

György Péter munkája 2016-ban elnyerte az Artisjus Irodalmi Díját, ESSZÉ, KRITIKA kategóriában.