Lőrincz Csongor eddigi írásai erősen fókuszáltak a modern és kortárs lírára 3 , valamint esztétikai, kultúratudományos kérdésekre, az elbeszélő szövegek viszonylag kívül estek érdeklődési körén. Az akadémiai doktori munkaként beadott könyvében viszont – legalábbis annak szövegelemző részeiben – német és magyar narratív szövegeket tárgyal a ›tanúságtétel‹ fogalmának többrétű körüljárásaként, saját meglátásai alkalmazásaként.

A tanúsághoz kapcsolható diszciplínák körét Lőrincz Csongor némileg leszűkíti, amikor elsősorban a filozófiára, illetve annak egyes hagyományaira támaszkodik, mert – amint téziseiben röviden kijelenti – »a vallási tapasztalat bizonyos alakzatainak nem-önazonos ›visszatérése‹ is e tendencia [=a tanúság kérdésköre] hátterét képezi, legmélyrehatóbb módon pedig a filozófia foglalkozott a témával (Heidegger és Derrida)« (Tézisek, 1. old.). Ezen irányulás alapja számára abban keresendő, hogy az irodalom- és kultúratudomány e téren eddig még nem szolgált rendszeres és módszertanilag kimunkált eredményekkel. A kötet egészében véve – amint Lőrincz Csongor eddigi munkái is – a filozófiai esztétika alapjaira épül, jól látható ez a kötet »Tanúságadományok« című bevezető fejezetében, valamint a Gadamert, Heideggert, Szondit és némileg Derridát is értelmező, illetve az ő (bizonyos mértékig mintegy kvázi-kanonizált) Hölderlin és George-értelmezéseiket értelmező- továbbgondoló (rész)fejezetekben, amelyek mintegy a bevezető fejezet mozzanatait viszik tovább és járják körül (szinte szó szerint körkörösen).