Kalász Márton legújabb versei, ezek a szikár, elzsongító ritmusokat, csillogó díszeket nélkülöző tizennégy soros álszonettek szokatlan szuggesztivitással, fájdalmas hevülettel, fegyelmezett, következetes elszántsággal egy mély és rejtett birodalomról, a lélek legmélyének ismeretlen zónáiról tudósítanak. A több rétű, a nehezen kifürkészhető valóság nyomasztó és mégis mindig izgató tényeinek, kapcsolatainak a lélekben, a tudatban vert visszhangjait, lenyomatait tárják fel hitelesen és érzékletesen. S az az önemésztő tűz, az a lázas önmeghatározási igyekezet, ami áthatja ezeket az alkotásokat, s ami a legkülönfélébb emberi viszonylatok, személyes emlékek és közös társadalmi tapasztalatok szövevényét, őt a köznapi valóság tarka sokszínűségét is átvilágítja delejes , könyörtelen fényével, miközben a legszemélyesebb belső világ ködbe vesző és elfoszló határait tapogatja végig, igazán ritka jelenség mai költészetünkben.