Az Arany-líra posztmodernsége
Sorozat: Irodalomtörténeti füzetek 139. szám
Ady ​Hunn, új legendája emlékezetes szóhasználata szerint Arany „tempóz” és Petőfi „istenül”; Szili József izgalmas esszékötete már a címével jelzi az átértékelés, az újrafölfedezés szándékát. Az Arany-líra rejtőzködő, netán a költő által tudatosan félhomályban hagyott vonásaira irányítja a figyelmet, abból kiindulva, hogy a modern költészet – és a róla szóló műfajtörténeti reflexió – fejleményeinek tükrében a régebbi szövegek „új olvashatóságának esélyeit” is érdemes keresnünk és gyarapítanunk. ; Az el nem ért bizonyosság (730509) című, Németh G. Béla szerkesztette műelemző kötet szerzői a klasszicizmus, a romantika és az utóbbiból kiinduló szimbolista és modern poétikák elágazási pontján kísérelték meg kijelölni az Arany-líra fejlődéstörténeti helyét. Szili annak a poétikatörténeti fordulatnak a tanulságait is belelátja, beleolvassa a Plevnától a Bolond Istókig és Toldi szerelméig Arany műveibe és kiemelt részleteibe, amely a strukturalizmus vagy a posztstrukturalista dekonstrukció, „szétolvasás” módszerével közelíthető meg fölfedezésszerűen. Az Arany-féle ördöglakatokat tárgyalva olyan szerkezettípust ír le, amely „egymásba csapolt idomokból áll, megbonthatatlan egységet képez”, megfejtésében mágikus és matematikai elv találkozik. Az Intertextuális közelítés révén a 19. századi magyar líra „asztráltestét” súrolja a második fejezet; legfőbb tanulsága, hogy a hit, remény, szeretet ma már elcsépeltnek látszó, allegorikus hármassága egykor eleven asszociációs hálózatba ágyazódott, nemcsak a klasszicista, hanem a romantikus szimbólumkészlettel is szerves kapcsolatban volt. Hasonló következményre jut a Négy utolsó verssor című fejezet is: különböző, egymást nem kiküszöbölő értelmezések férnek meg egymással az Arany-vers világában. A preimpresszionista tájfestőről és az akár Ezra Pound vagy T. S. Eliot elméletéhez-gyakorlatához is előzményként társítható „imagista” Aranyról olvasunk a továbbiakban. Nem Szili az első, aki a szemérmes, mégis eredendően lírikus Aranyt epikai töredékeiben és terjedelmes, cselekményes műveiből kiszemelt idézetantológiában próbálja megragadni és értékelni. A „mondhatatlant” (Szerb Antal szavával a „numinózust”, az isten-szerű iránt való érzéket) a mű szöveg-alattinak nevezett rétegeiben keresi, az Arany-versek „máslétéről”, az Arany-líra „máshol-létéről” értekezve (Numen adest; A leglaposabb epifánia; Lírikus rejtezkedés). ; Elemzéseinek roppant sokat köszönhetünk mindenütt, ahol „a nyelv rejtett szerkezetében és fonémikai, lexikai, morfológiai, szintaktikai, szemantikai mélyrétegekben” zajló eseményeket mutatja be. Eredménye annyiban „virtuális” (mint példamutató szerénységgel mondja), hogy új fejezetet nyithat a kutatásban, az elemzésben és a mindennapi olvasáskultúrában. – Kivált a múlt századi magyar irodalom kutatói, Arany életművének búvárai fogják keresni a jegyzetapparátussal kiegészített könyvet.