Szerk. és előszó: Vécsei Irén.

Hunyady Sándor újságírónak vallotta magát írói sikereinek csúcsán is. Az újságírás meghatározó életformája és szenvedélye volt, nem csupán pályaindító műhelygyakorlat vagy szellemi kaland az életben. Egyik vallomásában így ír: „Az újságíró életében legalább van egy kevés romantika. Néha szeretheti azt, amit csinál, büszke lehet rá, használhat, jót tehet rajta keresztül, ha tisztán és hősiesen fogja fel kötelességét.” S e hősies kötelességfelfogás és -teljesítés közben mindenekelőtt az foglalkoztatja, ami mint írót is izgatja: az ember és az élet – a valóság vegetatív gazdagsága, az életkörülmények, az öröm és a szenvedés, a lélektani adatok, a mélyebb háttérről árulkodó emberi mozdulatok és reakciók, a megfejtendő rejtélyek, az eleven emberi problémák. S úgy tud újságíró lenni, hogy a publicisztikai műfajok és lehetőségek között is íróként találja fel magát. Alapanyaga a történet s a megfigyelés: élményei, tapasztalatai, impressziói izgalmas történetekké, remek pillanatfelvételekké, hangulatokká és meditációkká válnak írásaiban. Átmulatott éjszakák, hajnali séták, kávéházi beszélgetések, külföldi utazások, színházi esték alakjai támadnak fel az Álmatlan éjjel lapjain. Kortársak, barátok és idegenek, írók és festők, színészek és muzsikusok, zsokék és pincérek és sokan mások. Egy szenvedélyesen élet- és emberszerető író idézi őket és fejti meg titkaikat.