Öt ​könyvből áll Forgách András „regénye”, minden könyv 99 történetet (?), elbeszélést (?), darabot tartalmaz, kivéve az utolsót, abban 100 ilyen található. Persze nem regényről van szó, és természetesen nem történetekről, elbeszélésekről, hanem Chan Chu mester tanításait és róla szóló, a tanításait exemplifikáló szövegekről. Chan Chu zen mester (az irodalom valóban ismer ilyen nevű zen tanítót), ám annak is rendhagyó. A gyanútlan, a zenben nemigen járatos olvasó is hamar rájöhet, hogy Forgách András szövegei nem igazán zen történetek, bár nem egy közülük a megszólalásig hasonlít „igazi” zen példázatokhoz, annál is inkább, mivel „igazi” zen könyvekből vétetett. Csakhogy mindben felfedezhető kicsinyke, épp csak a lényeget érintő módosítás. Igen sok szöveg azonban egyáltalán nem zen-szerű, hanem hagyományos novellákhoz hasonlatos. Ezek a tel Avivban, varsóban, a budai Clark Ádám téren játszódó darabok azonban mégsem igazi novellák. Felkínálkozó lengyel rendezőnőről, liftben megesett csókokról (nem bizonyos, hogy megestek), európai hírű íróval való találkozásról tudósítanak, ám valójában egészen másról szólnak. Zen bölcsességeket (illetve zen ostobaságokat) jelenítenek meg – ezúttal is másképp. A zen átjárja a hangsúlyosan nem zentörténeteket és a zen-történetek átmennek európai (magyar) novellisztikába.

Zavarbaejtően sokértelmű, sokjelentésű Forgách András kötete, amelyben a különböző egységek – sokszor igen távolról is – felelnek egymásnak, folytatják, kiegészítik egymást, miközben mindegyikük önmagába zárt és csak önmagából érthető. És végül, mégiscsak regény ez a mű, méghozzá a klasszikus nevelődési regény típusából. Csakhogy az a fiatalember, aki csupán néha-néha lép fel a darabokban, ezúttal a zenen keresztül, azt megvalósítva-megcáfolva, azt módosítva „nevelődik”.
Jelentős mű az Aki nincs, ám jobb, ha vagy teljesen naiv, zenben, posztmodernben, intertextualitásban járatlan, vagy mindezekben nagyonis járatos, „kitanult” olvasó veszi kezébe.