categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Heller Ágnes : A zsidó Jézus feltámadása

  • description
  • additional information
Heller Ágnes-esszékötet-sorozatunk harmadik és egyben utolsó darabját vártuk, amikor a nyárvégén megkaptuk szerzőnktől az itt látható könyvecske szövegét. A kötetzárónak szánt írás -A zsidó Jézus feltámadása -a tervezettnél hosszabbra sikerült. Azonban nemcsak a terjedelme, hanem a jelentősége is azt kívánta, hogy önálló kötetben jelentessük meg, hiszen e téma és probléma köré kristályosodott ki Heller Ágnes esszenciálisan tömör és költőien emelkedett üzenete a második millennium végén, a harmadik kezdetén. Jézus zsidó voltának és zsidó vallásnak újra felfedezése -mind keresztény, mind zsidó oldalról - Heller Ágnesnek arra adott alkalmat, hogy végiggondolja a felejtés okait, 2ooo év szenvedéstörténetét és következményeit. Az újra „felfedezés” tényeiből és igazságából pedig a közeledés, a megbékélés s egy igazabb világ eljövetelét reméli. Ez a filozófiai esszé az utóbbi húsz év tudományos kutatásaiból indul ki, de a zsidókeresztény civilizáció elemzésén keresztül eljut napjaink globális világának kihívásaihoz.
condition:
category: Books > Philosophy >
category: Books > Religion >
category: Books > Religion > Judaica >
publisher: Múlt és Jövő, 2000
item number / ISBN: 9789639171565
binding: paperback
pages: 115
language: Hungarian

more from this author

Heller Ágnes : Életképes-e a modernitás? Heller Ágnes : Életképes-e a modernitás?

pre-order

Heller Ágnes  : Személyiségetika Heller Ágnes : Személyiségetika

pre-order

Heller Ágnes : Leibniz egzisztenciális metafizikája Heller Ágnes : Leibniz egzisztenciális metafizikája

pre-order

Heller Ágnes : Portrévázlatok az etika történetéből Heller Ágnes : Portrévázlatok az etika történetéből 1,000 Ft
Heller Ágnes : A történelem elmélete Heller Ágnes : A történelem elmélete

pre-order

Heller Ágnes : Költészet és gondolkodás Heller Ágnes : Költészet és gondolkodás

pre-order

Heller Ágnes : A szándéktól a következményig - Előadások az általános etikáról. Heller Ágnes : A szándéktól a következményig - Előadások az általános etikáról.

pre-order

Heller Ágnes  : Filozófiám története Heller Ágnes : Filozófiám története

pre-order

Heller Ágnes : A mai történelmi regény Heller Ágnes : A mai történelmi regény

pre-order

Heller Ágnes : A reneszánsz ember Heller Ágnes : A reneszánsz ember

pre-order

Heller Ágnes : New York-nosztalgia Heller Ágnes : New York-nosztalgia 1,200 Ft
Heller Ágnes : A reneszánsz ember Heller Ágnes : A reneszánsz ember

pre-order

Heller Ágnes : Az aristotelési etika és az antik ethos Heller Ágnes : Az aristotelési etika és az antik ethos

pre-order

Heller Ágnes : Auschwitz és Gulág Heller Ágnes : Auschwitz és Gulág

pre-order

Heller Ágnes : A Heller Ágnes : A "zsidókérdés" megoldhatatlansága - avagy Mért születtem hébernek, mért nem inkább négernek?

pre-order

Heller Ágnes : Ímhol vagyok - A Genezis könyvének filozófiai értelmezései Heller Ágnes : Ímhol vagyok - A Genezis könyvének filozófiai értelmezései

pre-order

Heller Ágnes : A reneszánsz ember Heller Ágnes : A reneszánsz ember

pre-order

Heller Ágnes : Az igazságon túl Heller Ágnes : Az igazságon túl

pre-order

Heller Ágnes : A szép fogalma Heller Ágnes : A szép fogalma

pre-order

Heller Ágnes  : Filozófiai labdajátékok Heller Ágnes : Filozófiai labdajátékok

pre-order

Heller Ágnes : Kizökkent idő - Shakespeare, a történelemfilozófus I-II. Heller Ágnes : Kizökkent idő - Shakespeare, a történelemfilozófus I-II.

pre-order

Heller Ágnes : Nietzsche és a Parsifal. Prolegomena egy személyiségetikához. (Dedikált példány) Heller Ágnes : Nietzsche és a Parsifal. Prolegomena egy személyiségetikához. (Dedikált példány)

pre-order

Heller Ágnes : Nietzsche és a Parsifal - Prolegomena egy személyiségetikához. Heller Ágnes : Nietzsche és a Parsifal - Prolegomena egy személyiségetikához.

pre-order

Heller Ágnes : A szégyen hatalma - Két tanulmány Heller Ágnes : A szégyen hatalma - Két tanulmány 2,000 Ft
Heller Ágnes : Trauma Heller Ágnes : Trauma

pre-order

Heller Ágnes : Olvasónapló 2012-2013 Heller Ágnes : Olvasónapló 2012-2013

pre-order

Heller Ágnes : A Heller Ágnes : A "zsidókérdés" megoldhatatlansága

pre-order

Heller Ágnes : A mindennapi élet Heller Ágnes : A mindennapi élet

pre-order

Heller Ágnes : Az erkölcsi normák felbomlása - Etikai kérdések Kosztolányi Dezső munkásságában. Heller Ágnes : Az erkölcsi normák felbomlása - Etikai kérdések Kosztolányi Dezső munkásságában. 3,000 Ft
Heller Ágnes : A szégyen hatalma - Két tanulmány Heller Ágnes : A szégyen hatalma - Két tanulmány

pre-order

Heller Ágnes : Auschwitz és Gulág /Dedikált/ Heller Ágnes : Auschwitz és Gulág /Dedikált/

pre-order

Heller Ágnes  : Pikareszk Auschwitz árnyékàban (Négy tanulmány) /Dedikált példány/ Heller Ágnes : Pikareszk Auschwitz árnyékàban (Négy tanulmány) /Dedikált példány/ 6,000 Ft
Heller Ágnes : Olvasónapló 2013-2014 Heller Ágnes : Olvasónapló 2013-2014

pre-order

Heller Ágnes : A reneszánsz ember /Dedikált példány/ Heller Ágnes : A reneszánsz ember /Dedikált példány/

pre-order

Heller Ágnes : Sámson - Erósz és Thanatosz a Bírák Könyvében Heller Ágnes : Sámson - Erósz és Thanatosz a Bírák Könyvében 1,500 Ft
Heller Ágnes : Az igazságosságon túl Heller Ágnes : Az igazságosságon túl

pre-order

Heller Ágnes : Auschwitz és Gulág Heller Ágnes : Auschwitz és Gulág

pre-order

Heller Ágnes : Az önéletrajzi emlékezés filozófiája Heller Ágnes : Az önéletrajzi emlékezés filozófiája

pre-order

Heller Ágnes : Morálfilozófia Heller Ágnes : Morálfilozófia

pre-order

Heller Ágnes : Az idegen Heller Ágnes : Az idegen

pre-order

Heller Ágnes : Olvasónapló 2015-2016 Heller Ágnes : Olvasónapló 2015-2016

pre-order

Heller Ágnes : Általános etika Heller Ágnes : Általános etika

pre-order

Heller Ágnes : Az érzelmek elmélete Heller Ágnes : Az érzelmek elmélete

pre-order

Heller Ágnes : A filozófia rövid története gólyáknak I. Az ókor Heller Ágnes : A filozófia rövid története gólyáknak I. Az ókor

pre-order

Heller Ágnes  : Filozófiám története (Dedikált) Heller Ágnes : Filozófiám története (Dedikált)

pre-order

Heller Ágnes : A mai történelmi regény  (Dedikált) Heller Ágnes : A mai történelmi regény (Dedikált)

pre-order

Heller Ágnes  : Filozófiám története Heller Ágnes : Filozófiám története

pre-order

Heller Ágnes : Szilveszteri szimpózium Heller Ágnes : Szilveszteri szimpózium

pre-order

Heller Ágnes : Az igazságosságon túl Heller Ágnes : Az igazságosságon túl

pre-order

Heller Ágnes : A reneszánsz ember Heller Ágnes : A reneszánsz ember

pre-order

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty