Nyilvánvaló, hogy az olvasók körében meglepetést kelt Stendhalnak ez a kötete, amelyben a nagy regényíró mint képzőművészeti tanulmányíró és műkritikus mutatkozik be. Stendhal esztétikai munkásságának szokatlan indítóokai vannak: a klasszikus és a korabeli művészetet saját esztétikájának és írói módszerének kialakítása végett tanulmányozta, a korszerű szépségeszményt és kifejezési eszközeit mint az önmegismerés elmét kereste. Írásaiban beható elemzést nyújt Michelangelóról, a reneszánsz művészetről és kiváltképpen kora művészetéről, nevezetesen Canova, David, Delaroche, Delacroix munkásságáról. Szenvedélyesen száll síkra az érzelmeket bátran kifejező művészet mellett, miközben elítéli az epigonokat, az alkalmazkodó másolókat. Minden művészetben az egyéniséget és az eredetiséget kéri számon. Az új művészeti felfogás, a romantika melletti állásfoglalása a festészet első romantikus kiáltványává avatja tanulmányát.

A könyvet nyolc művészi reprodukció illusztrálja