kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Vámos Miklós : A New-York - Budapest metró

  • leírás
  • további adatok
Vámos Miklós úgy erezte, valakinek egyszer már meg kell írnia Amerikát, az Egyesült Államokat, is, azt a ménkű nagy országot, egy ménkű nagy magyar regényben. Miután hosszan időzött odaát, 1990 nyarán már biztosra vette, hogy ő az a valaki. A New York - Budapest metró című könyv első kiadása három év múlva jelent meg. 2013-as sajtóhír, hogy egy ilyesféle (villám)gyorsvasút építését valóban tervezik kínai vállalkozók a következő tíz évben, ha elkészül, néhány óra lesz a menetidő Pekingből New Yorkba. Budapestre valószínűleg azért nem terveznek megállót, mert A New York - Budapest metró már létezik, s álmok évadján menetrendszerűen közlekedik.

*** Gyula Marton elpilledt a vonaton, behunyta a szemét. Azt álmodta, hogy a New York - Budapest metrón utazik. Két megálló volt az óceánban, a harmadik már Párizs, aztán München, készülődhetett, mert hét perc múlva Budapest következett. Marton azonban az utolsó pillanatban mégse szállt ki. Varsó. Kijev. Moszkva. Két viszonylag hosszú megálló: Novoszibirszk, Peking. Aztán Tokió, majd Honolulu, és máris újra Amerikába ért a metró: Los Angeles! kérem az ajtóknál vigyázni!
Marton elmosolyodott. Imádta, hogy ennyire gyorsan és zökkenőmentesen száguldhat előre. Megint behunyta a szemét, így történt, hogy ezúttal New Yorkot szalasztotta el. Sebaj, legföljebb megyek még egy kört, gondolta. Bérlete volt.
állapot:
kategória: Könyv > Szépirodalom > Próza >
kategória: Könyv > Szépirodalom > Kortárs magyar szépirodalom >
kiadó: Európa, 2014
cikkszám / ISBN: 9789630795647
kötés: kötve/papír
oldalszám: 427
könyv nyelve: magyar

szerző további művei

Vámos Miklós : Sánta kutya Vámos Miklós : Sánta kutya

előjegyezhető

Vámos Miklós  : Öt kis regény Vámos Miklós : Öt kis regény

előjegyezhető

Vámos Miklós : Zenga zének (Dedikált pld.) Vámos Miklós : Zenga zének (Dedikált pld.)

előjegyezhető

Vámos Miklós : Bár Vámos Miklós : Bár

előjegyezhető

Vámos Miklós : Márkez meg én Vámos Miklós : Márkez meg én 800 Ft
Vámos Miklós : Apák könyve Vámos Miklós : Apák könyve

előjegyezhető

Vámos Miklós : Anya csak egy van Vámos Miklós : Anya csak egy van

előjegyezhető

Vámos Miklós : Félnóta Vámos Miklós : Félnóta

előjegyezhető

Vámos Miklós  : Jaj Vámos Miklós : Jaj

előjegyezhető

Vámos Miklós : Tiszta tűz Vámos Miklós : Tiszta tűz

előjegyezhető

Vámos Miklós : Dr.Orángutay Tivadar Vámos Miklós : Dr.Orángutay Tivadar

előjegyezhető

Vámos Miklós : Utazások Erotikában Vámos Miklós : Utazások Erotikában

előjegyezhető

Vámos Miklós : Kedves kollégák I-II. Vámos Miklós : Kedves kollégák I-II.

előjegyezhető

Vámos Miklós  : Zenga zének Vámos Miklós : Zenga zének

előjegyezhető

Vámos Miklós : A csillagok világa Vámos Miklós : A csillagok világa

előjegyezhető

Vámos Miklós : Jelenleg tizenharmadik a listán Vámos Miklós : Jelenleg tizenharmadik a listán

előjegyezhető

Vámos Miklós : Hogy volt Vámos Miklós : Hogy volt

előjegyezhető

Vámos Miklós : Apák könyve Vámos Miklós : Apák könyve

előjegyezhető

Vámos Miklós : Anya csak egy van Vámos Miklós : Anya csak egy van

előjegyezhető

Vámos Miklós : 135 lehetetlen történet Vámos Miklós : 135 lehetetlen történet

előjegyezhető

Vámos Miklós : Félnóta Vámos Miklós : Félnóta

előjegyezhető

Vámos Miklós : Zenga zének Vámos Miklós : Zenga zének

előjegyezhető

Vámos Miklós : Valaki más - Válogatott novellák Vámos Miklós : Valaki más - Válogatott novellák

előjegyezhető

Vámos Miklós : Tiszta tűz (dedikált) Vámos Miklós : Tiszta tűz (dedikált)

előjegyezhető

Vámos Miklós : Szitakötő - Nemzedékünk regénye Vámos Miklós : Szitakötő - Nemzedékünk regénye

előjegyezhető

Vámos Miklós : Anya csak egy van Vámos Miklós : Anya csak egy van

előjegyezhető

Vámos Miklós  : Ha én Bródy volnék. Dedikált Vámos Miklós : Ha én Bródy volnék. Dedikált

előjegyezhető

Vámos Miklós : Kedves kollégák I-II. Vámos Miklós : Kedves kollégák I-II.

előjegyezhető

Vámos Miklós  : Húrok.  Ha én Bródy volnék - Teniszezz velem! Vámos Miklós : Húrok. Ha én Bródy volnék - Teniszezz velem!

előjegyezhető

Vámos Miklós : Váltás (Pé és Em) Vámos Miklós : Váltás (Pé és Em)

előjegyezhető

Vámos Miklós : Én és én (I. kiadás) Vámos Miklós : Én és én (I. kiadás)

előjegyezhető

Vámos Miklós : A New York-Budapest metró Vámos Miklós : A New York-Budapest metró

előjegyezhető

Vámos Miklós : Zenga zének Vámos Miklós : Zenga zének

előjegyezhető

Vámos Miklós : Váltás (Pé és Em) Vámos Miklós : Váltás (Pé és Em)

előjegyezhető

VÁMOS Miklós : Jelenleg tizenharmadik a listán VÁMOS Miklós : Jelenleg tizenharmadik a listán

előjegyezhető

Vámos Miklós  : Jaj Vámos Miklós : Jaj

előjegyezhető

Vámos Miklós : Apák könyve  (Aláírt példány) Vámos Miklós : Apák könyve (Aláírt példány)

előjegyezhető

Vámos Miklós : Hanyatt-homlok (Két kisregény) Vámos Miklós : Hanyatt-homlok (Két kisregény)

előjegyezhető

Vámos Miklós  : Sánta kutya Vámos Miklós : Sánta kutya

előjegyezhető

Vámos Miklós : Háromszoros vivát  [Hangjátékok, drámák] Vámos Miklós : Háromszoros vivát [Hangjátékok, drámák]

előjegyezhető

Vámos Miklós : Hattyúk dala Vámos Miklós : Hattyúk dala

előjegyezhető

Vámos Miklós : Zenga zének Vámos Miklós : Zenga zének

előjegyezhető

Vámos Miklós : Dunapest Vámos Miklós : Dunapest

előjegyezhető

Vámos Miklós : A csillagok világa Vámos Miklós : A csillagok világa

előjegyezhető

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár