A szennycímlapon ex libris bélyegzésekkel.

A borító foltos és szakadozott.


Fordította: Kulcsár Péter.

Bonfini a mű első részében Thuróczy János Magyar krónikáját dolgozta át, kiegészítve mintegy 50 írásművel, dokumentumokkal, az élő hagyománnyal; a második rész főleg kortársak és szemtanúk elbeszélésén és saját megfigyelésein alapszik, s így elsőrendű forrás. A retorikus humanista stílust követi, a források hiányait költött beszédekkel, az etimológia és az analógia segítségével kikövetkeztetett adatokkal hidalja át. A történelmet egységes oksági folyamatként mutatja be, mely a reneszánsz szemléletnek megfelelően a születés–fejlődés–kiteljesedés–hanyatlás–halál–újjászületés hullámvonalán mozog. A krónikás hagyomány hun–magyar szakaszolását kiegészíti a pannóniai avarok történetével, és így három csúcspontot mutat ki, a harmadik természetesen Mátyás kora. Kutatja a korabeli intézmények, városok, családok ókori előzményeit. A magyarságot mint a történelemben különleges helyet elfoglaló népet mutatja be, középpontban „a kereszténység védőbástyája” eszméjével. Politikai célzata a Hunyadiak dinasztikus törekvéseihez és a középnemesség érdekeihez igazodik. Megalkotta azt a Mátyás-portrét, amely aztán évszázadokon át a felemelkedés lehetőségét kutatók előtt lebegett. A magyar múltról vallott nézeteket idehaza is, külföldön is a XIX. századig lényegében ez a mű határozta meg, bizonyos vonatkozásokban máig, annál is inkább, mert számtalan szépirodalmi, zenei, képzőművészeti alkotást ihletett. Bonfini a munkájáért magyar nemességet kapott.