„Eszmém a következő: Rothschild akarok lenni” – mondja Arkagyij, a regény főhőse. „Dosztojevszkij egyetlen művében sem olyan hangsúlyozott a bizonytalanság, nyugtalanság, kialakulatlanság érzékeltetése, mint A kamaszban. A mű középpontjában egy »véletlen család« áll, amelynek tagjait a vérrokonságon kívül semmiféle közös gondolat vagy törekvés nem fűzi össze. Az író sokáig keresi alapeszméjéhez a legszerencsésebb kifejezésmódot (a műhöz nagyon sok vázlatot, jegyzetet készít), s végül úgy tűnt, hogy a rendezetlen társadalmat egy kiegyensúlyozatlan fiatalember szemszögéből ábrázolja. Arkagyij Dolgorukij nem jó és nem rossz; gyötrelmesen keresi azt az eszmét, amely lehetővé teszi, hogy megőrizhesse személyes szabadságát, integritását, és ugyanakkor értékes tagja lehessen a társadalomnak. Meg akarja szerezni »a milliót«, hogy érezze hatalmának tudatát, de élni nem kíván e hatalommal. Tomboló érzésviharok, szélsőséges hangulatok határozzák meg pillanatnyi elhatározásait: éppúgy képes önfeláldozásra, mint aljasságra, lakájkodásra; jövendő sorsát az határozza meg, hogy rajongó lelkesedésében s utóbb keserű kiábrándultságában melyik utat választja majd. (…) Az író alkotó módszere szemléletesen nyomon követhető A kamaszban. Arkagyij az eseményeket egy esztendő múltán írja le, és miközben mintegy rekonstruálja önmagát, egy évvel azelőtti gondolatait, egyúttal állandóan ellenőrzi is, bírálja is akkori énjét, kamasz módra ide-oda kapkodva a megtörtént és elképzelt események, lehetőségek között, szüntelenül módosítva az emberekről és tetteikről kialakított véleményét. Ez a laza gondolatfűzés, áradó tudatfolyam, a megszokottól eltérő jellemzésmód már a huszadik század íróinak jó néhány művészi újítását előlegezi.”
(Bakcsi György)