A szakkönyvírás mai konvencióinak tükrében talán deviánsnak minősülhet eljárásom, az ugyanis, hogy a fejlődés aspektusai helyett életkori periodizáció szerint rendszereztem az anyagot. Normaszegés az is, hogy a könyvben csak minimális mértékben talál az olvasó a szűkebb és tágabb környezetre vonatkozó fejtegetéseket. A könyv szerkezete tükrözi arra vonatkozó meggyőződésemet, hogy a gyermek pszichológiai fejlődése egységes folyamat, amely belső koherenciával rendelkezik. A fejlődést meghatározott aspektusból igyekeztem bemutatni: kognitív oldalról, de nem a mai, kognitív kutatások szemléleti keretében, hanem úgy, hogy a kognitív, racionális működést - a nagy elődök, többek között Piaget és Mérei felfogását követve - a világlátás, a környezettel való kommunikáció globális eszközének tekintem. Erre késztetett az a tapasztalat, hogy az elmúlt évek szakmai és közéleti diskurzusaiban az értelmi feldolgozás és belátás, a meggyőzés, a dolgokban való tudatos részvétel szerepe háttérbe szorult.