categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Gönczi Tamás : A Fekete Madonna titka

  • description
  • additional information
(Egy elfelejtett istennő és ami mögötte van…)

„Nőelvi őstörzseink eszejárása a mai anyagelvűséggel (materializmussal) (»mater« a latin nyelvben »anya« - szerző) hasonlítható össze, mert holott a hímelvi törzsek minden létezőnek emberi ésszel meg nem érthető kezdetének, ősokának az örökké megvolt őserőt tartották, amely az anyagot is létrehozta, és ezt férfiistenséggel jelképezték, ezzel szemben a nőelviek szerint minden létezőnek emberi ésszel szintén föl nem érhető kezdete az ősanyag volt, amely öröktől fogva létezett, amely az erőt is szülte, és amit ők nőistenségben személyesítettek meg. Mivel pedig mielőtt ezt megszülte volna, még semminemű erő (energia), azaz semmiféle hímség nem létezett, ami megtermékenyíthette volna, ennélfogva ő csak szűzen szülhetett, tehát szűz-anya volt. Lévén pedig a hő és fény is erők, ezért ezek megszületése előtt csak sötétség és hidegség létezhettek. Ezért az Ősanyag költői megszemélyesítését, vagyis az Ős-anyagistennőt, az Örök Anyát, a nőelvi törzsek egy része, mint például a besenyők, feketének képzelték; vagy csak feketébe öltözötten, vagy pedig fekete bőrűnek is ábrázolva őt.” (Magyar Adorján tanulmányából - Csodaszarvas, uo.)

/„Egy elfelejtett kultusztól a grálkeresésig, és ami mögötte van”…/

... izgalmas és lenyűgöző szellemtörténeti-kultúrtörténeti nyomozás Európa és a magyarság ismeretlen háttér-történelmében.

Ez a könyv olyan izgalmas témát jár körbe a Fekete Madonna kultusz kapcsán, amiről eddig csak elszórt információ töredékeket olvashattunk. Ezeken a szinte járatlan utakon igen kevés az útjelző, alig van adat, információ. A kutatómunkához alapos felkészülésre, komoly, kitartó tevékenységre, intuitív gondolkodásra és a témában való széleskörű jártasságra volt és van szükség.

A szerző többi könyvéhez hasonlóan ez a kötet is izgalmas és megdöbbentő szellemi kalandot ígér. Ahogy a különböző helyen és időben fellelt mozaikok lassan összeállnak, kiteljesedik az, amit évszázadok során számtalan előítélet és szándékos félre-informálás, elhallgatás tett zavarossá és átláthatatlanná.

A könyv valóban megdöbbentő, tényfeltáró és letehetetlen!
(A Kiadó)

„…létezett egy olyan ősanya Madonna, egy olyan Nagyanya kultusz, aminek egykor igen szoros kötődése volt a pogány magyarság Boldogasszony-hagyományához. Ez a kozmikus Boldoganya, habár kívül fekete volt, mint a bűn, belül ott volt benne a világító ősfény, az a hatalmas élőlény fény, ami maga az igazság fénye.

Habár égi csillagokkal hímzett fekete ruhájára, csillagos-pártos koronájára Róma pecsétje került, de így legalább csonkán, múltját elhallgatva is, de legalább az emléke megmaradt a jövőnek. És aki hisz benne és látni akarja Őt, az megkeresheti ott fenn a magyar nagyégen…

Ahol minden pecséttől mentes, élő csillagoktól fénylő valódi ruhája, mint a nemzet égi útmutatója ma is ott világlik nekünk, mint világlott egykor, több ezer évvel ezelőtt is.”
(Mányoki Elek)
condition:
category: Books > Esoteric books >
publisher: Angyali Menedék, 2016
item number / ISBN: 9786155647130
binding: hardcover
pages: 402
language: Hungarian
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty