Vietorisz István, dr. : Tirpákok - Életkép egy város hőskorából.

1939-ben egy nehezen meghatározható mûfajú könyv hagyta el Orosz Károly nyomdáját Nyíregyházán. Szerzôje Dr. Vietórisz István ügyvéd, nem sokkal korábban a város fôügyésze, amatôr költô és köztiszteletben álló polgár, ritkán megszólaló literátor nem kisebb feladatra vállalkozott Tirpákok címû, klasszikus hexametereken gördülô hôsi énekében (carmen heroicum), mint Nyíregyháza hôsi korszakának, a városalapítás legfontosabb közösségteremtô mozzanatának, a lutheránus templom építésének a megörökítése. A honalapítás szimbolikus gesztusa mellett azonban e jellegzetes népcsoport sajátos jellembéli karakterét is elôtérbe helyezi a szerzô: „Célom azt volt,” — írja mûve végszavában — „hogy a 18. század közepén ide telepített, vagy ide költözött, különbözô (leginkább tót) nyelvû családokból összeálló és itt eggyé forrt luteránus ôslakosságnak, a tirpáknak, sajátos, sok örök értéket kitermelt lelkületét, s akkor még teljesen idegen nyelve mellett is egyszerû, becsületes magyar érzését a város fejlôdésének kezdô korába beállítva, megmutassam a szíves Olvasónak.” Bár a kötet alcíme mintha kisebbíteni akarná a nagyívû epikus szándékot (Életkép egy város hôskorából), valójában nem másról van szó, mint a honalapí- tás örök, Vergilius Aeneise óta ugyanazon eposzi sztereotípiákkal kifejezett és ábrázolt archaikumáról, melynek centrumában mindig az új haza szakrális birtokbavétele áll, minden e központ felé irányul — akár isteni, akár emberi az akarat, a szándék vagy a cselekedet. Aeneas házi isteneinek Latiumban jelölt ki szentélyt a végzet, Vietórisz Luther-követô tirpákjainak Nyíregyházán kellett megvívni harcukat császárokkal, megyei elöljárókkal, törvényekkel és vallási intoleranciával, míg végül kétkezi munkájuk eredményeként felépült templomuk: befejezôdött a honfoglalás. Csak hát történeti és poétikai léptékkel mérve mintha önnön ellentétébe fordulna ez a heroizálás, s a pátosszal telített tirpák „daliás idôk” olvasata — természetesen szerzôjük szándéka ellenére — szinte már parodisztikus is lehet, már csak a meglehetôsen partikuláris téma nagyepikai struktúrába való belekényszerítése miatt is.