kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Karinthy Ferenc : Zsiga, Marci és más ebadták

  • leírás
  • további adatok

Győrfi András rajzaival.

 

-----

 

Karinthy Ferenc rövid elbeszélései között szerepel Betyár kutya története, „aki” – akár a hűtlen macskák – két gazdát „tartott” egyszerre. Bukfenc, a keverék kiskutya elrejtette cirkuszi tehetségét abban bízva, hogy új gazdái nem „dolgoztatják”. Az író emléket állít kedves tacskó kutyájának, Zsigának, „aki” színes egyéniségével 14 évig társa volt, A Ferdinánd című írás szinte már átvitt értelmű, jelképes lírai mű.

Az iskolai élmények sem hiányoznak a kötetből. A rossz tanuló egyszavas dolgozata, mely kevésnek bizonyult (Kevés). A gyermek Karinthy Gábor alakját idéző abszurd történet (Gabi), melyben a címszereplő kitűnő zeneelméletből és vonótartásból, csak éppen iszonyú hamisan hegedül. Az ingyenes kakaókóstolás esete, amikor a szegény segéddel a bolondját járatta két kamasz, mert lefitymálták a kitűnő holland kakaót, csakhogy még ihassanak (Kakaó). Az író kisfiáról szóló kedves történetek füzére zárja a könyvet. Kiderül, hogy a kis Marci miként ülte végig hatszor is apja színdarabját, hogyan „tálalta” az iskolai intőt, hogyan játszott apjával fantáziajátékokat, paródiát, és végül, hogy ki a felnőttebb: ő, vagy édesapja?

 

 

Leányfalu

állapot:
kategória: Könyv > Ifjúsági- és gyermekirodalom >
kiadó: Móra, 1998
cikkszám / ISBN: 9789631174311
kötés: kötve/papír
oldalszám: 54 + [4]
könyv nyelve: magyar

szerző további művei

Karinthy Ferenc : Leánykereskedő Karinthy Ferenc : Leánykereskedő

előjegyezhető

Karinthy Ferenc : Budapesti tavasz Karinthy Ferenc : Budapesti tavasz

előjegyezhető

Karinthy Ferenc : Epepe Karinthy Ferenc : Epepe

előjegyezhető

Karinthy Ferenc : Budapesti tavasz Karinthy Ferenc : Budapesti tavasz

előjegyezhető

Karinthy Ferenc  : Szellemidézés Karinthy Ferenc : Szellemidézés

előjegyezhető

Karinthy Ferenc : Napló I-III. Karinthy Ferenc : Napló I-III.

előjegyezhető

Karinthy Ferenc : Don Juan éjszakája - Szellemidézés - Kentaur Karinthy Ferenc : Don Juan éjszakája - Szellemidézés - Kentaur

előjegyezhető

Karinthy Ferenc : Dialógus Karinthy Ferenc : Dialógus

előjegyezhető

Karinthy Ferenc : Mi van a Dunában? Karinthy Ferenc : Mi van a Dunában?

előjegyezhető

Karinthy Ferenc : Ősbemutató - Két regény (Dedikált) Karinthy Ferenc : Ősbemutató - Két regény (Dedikált)

előjegyezhető

Karinthy Ferenc : Végtelen szőnyeg (Dedikált) Karinthy Ferenc : Végtelen szőnyeg (Dedikált)

előjegyezhető

Karinthy Ferenc : Szép élet [Dedikált] Karinthy Ferenc : Szép élet [Dedikált]

előjegyezhető

Karinthy Ferenc : Ősbemutató; Szellemidézés Karinthy Ferenc : Ősbemutató; Szellemidézés

előjegyezhető

Karinthy Ferenc : Kék-zöld Florida  [Dedikált példány] Karinthy Ferenc : Kék-zöld Florida [Dedikált példány]

előjegyezhető

Karinthy Ferenc : Gellérthegyi álmok [Dedikált példány] Karinthy Ferenc : Gellérthegyi álmok [Dedikált példány]

előjegyezhető

Karinthy Ferenc : Ferencvárosi szív Karinthy Ferenc : Ferencvárosi szív

előjegyezhető

Karinthy Ferenc : Epepe Karinthy Ferenc : Epepe

előjegyezhető

Karinthy Ferenc : Staféta Karinthy Ferenc : Staféta

előjegyezhető

Karinthy Ferenc : Téli fürdő - Rajzok, riportok  (Dedikált) Karinthy Ferenc : Téli fürdő - Rajzok, riportok (Dedikált)

előjegyezhető

Karinthy Ferenc : Végtelen szőnyeg (Dedikált) Karinthy Ferenc : Végtelen szőnyeg (Dedikált)

előjegyezhető

Karinthy Ferenc : Kentaur Karinthy Ferenc : Kentaur

előjegyezhető

Karinthy Ferenc : Pesten és Budán  [Drámák] Karinthy Ferenc : Pesten és Budán [Drámák]

előjegyezhető

Karinthy Ferenc : Téli fürdő - Rajzok, riportok  (Aláírt) Karinthy Ferenc : Téli fürdő - Rajzok, riportok (Aláírt)

előjegyezhető

Karinthy Ferenc : Epepe [Dedikált példány] Karinthy Ferenc : Epepe [Dedikált példány]

előjegyezhető

Karinthy Ferenc : Epepe Karinthy Ferenc : Epepe

előjegyezhető

Karinthy Ferenc  : Szellemidézés  (1. kiad.) Karinthy Ferenc : Szellemidézés (1. kiad.) 2 500 Ft
Karinthy Ferenc : Korallzátony Karinthy Ferenc : Korallzátony

előjegyezhető

Karinthy Ferenc : Óvilág és Újvilág  (Dedikált) Karinthy Ferenc : Óvilág és Újvilág (Dedikált) 10 000 Ft
Karinthy Ferenc : Korallzátony [Dedikált példány] Karinthy Ferenc : Korallzátony [Dedikált példány]

előjegyezhető

Karinthy Ferenc : Italia mia Karinthy Ferenc : Italia mia

előjegyezhető

Karinthy Ferenc : Magnóliakert Karinthy Ferenc : Magnóliakert

előjegyezhető

Karinthy Ferenc : Don Juan éjszakája - Szellemidézés - Kentaur Karinthy Ferenc : Don Juan éjszakája - Szellemidézés - Kentaur

előjegyezhető

Karinthy Ferenc : Budapesti tavasz (Dedikált) Karinthy Ferenc : Budapesti tavasz (Dedikált) 8 000 Ft
Karinthy Ferenc : Budapesti tavasz (1. kiad.) Karinthy Ferenc : Budapesti tavasz (1. kiad.)

előjegyezhető

Karinthy Ferenc : Budapesti tavasz Karinthy Ferenc : Budapesti tavasz 1 500 Ft
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár