Neruda korunk egyik legnagyobb költője. Élete és életműve valóban monumentális. Szélesen ível a halk és választékos hangú dekadenciától a történelemhez való látványos, de mégis mély hozzálényegülésig. Századunk politikai és művészettörténetének alig van olyan fontos mozzanata, melynek Neruda tanúja, sőt részese ne lett volna, otthonosan forgolódott az izmusok és a korai Aragon Párizsában, Lorca és a Köztársaság Madridjában, Ehrenburg Moszkvájában. De mindig megmaradt elemien tapasztalati és ámuló költőnek, aki indiai romtemplomok, óceániai rejtelmek és halott andeszi kultúrák indították töprengésre. Epikus arányú költői vénája az egész latin-amerikai földrészt, múltját, jelenét, természeti világát képes volt roppant látomásokba oldani, költészete mégis megőrizte közvetlen életteliségét. A világ apró és hatalmas jelenségeinek poézisére egyaránt érzékeny, ugyanolyan ihletetten énekli meg a parti virágot és a történelmi tragédiát, a délszaki záport és a hegyláncot, a hagymafejet és a holdat, az érzéki szerelem mámorát és az emberi szellem gyönyörű kalandjait.