A Nimród Alapítvány 69. kötete. F-f fotókkal illusztrálva.

.   .   .

“Színész vadász – vadász színész.” – A szerző nem az egyetlen puska- és toll; forgató, akire ráillik ez a meghatározás. Ám közülük csak ő vallja őszinte meggyőződéssel: sokkal előbb volt vadász, mint színész – a gyermekkor önmagára eszmélése óta, először lélekben, majd ténylegesen is, odalent a Délvidéken, a csantavéri apróvadas határ múltba vesző ösvényein…

Messzire vezettek a vadászutak az emberek, szerepek, sorsfordító események, a vadászösztön késztetésére megszülető tervek erdejében, amelyben a bükki pagonyok, a miskolci színház és otthon, majd messze odalent a karszton a montenegrói hegyi vadászkaliba a szilárd pont – e két véglet közé pedig oly sok minden belefér! Az Alpok magashegyi zergecsapái, a bácskai sík gabona- és vad termő barázdái, az erdélyi havasok lucfenyveseinek temploma, Afrika napégette szavannáinak tüze…

Földi László igazán nem „padlón járó” vadász, ösztönös, kemény vadászember, aki tudatosan vállalja a maderspachi örökséget. írásai – amelyeket az Olvasó megismerhetett a szerző első, „Az orgonák völgyében” című kötetéből, továbbá a NIMRÓD lapjairól – nem illeszkednek a kortárs magyar vadászirodalomba. Szerzőjük egyéni látásmódja, amely magában hordozza ugyan a nagy elődök örökségét, már a jövőbe mutat.