Molnár Ákos hegedűművésznek készült, de az I. világháborúban elvesztette a jobb karját, s ezért volt kénytelen pályát módosítani. A muzsikusháttér több novellája témáját is befolyásolta.
Molnár Ákos indulása, novelláskötetei, valamint első regénye, a Végre egy jó házasság (1929) az egy nemzedékkel előbb indult folyamathoz kapcsolódik, amelyben a frissen kialakuló, budapesti polgárság életének anyagából formáltak irodalmat (Bródy Sándor, Kóbor Tamás, Szomory Dezső és mások). A második nemzedékhez tartozó Zsolt Bélához, Szép Ernőhöz hasonlóan a kispolgári világ ábrázolása volt Molnár Ákos specialitása. Figuráinak mozgását és viszonyait nemcsak a műveltség, a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt hely jellemzi, hanem ama “érzéki-erotikus” vágy hajtóereje is, amely a nagyvárosban könnyebben feszítette szét a meghatározott sorsba születés kereteit.

A Tizenkét lépés főszereplője maga a szexualitás. A megpányvázhatatlan vágy, amely áttöri a szereplők társadalmi, kultúrában kijelölt korlátait, ha csak egy tragikus robbanásban is. A cselédlány-toposz okán Kosztolányi Édes Annájának párja. A Tizenkét lépés is egy olyan szerelmi háromszög (vagy négyszög) drámája, ahol a cselédlány elemi vágya, majd a láthatatlan, tapinthatatlan, de elektromos úton mégis lángra kapott viszontvágy mozgatja a történetet - s nyújtja a vergődő s a férfi gyötrődésében a vágy természetének a leírását és elemzését.