kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Tér és Forma - 1941-2

  • leírás
  • további adatok
XIV. évf.
Szerk. Mészáros István.

A tartalomból: Madách-Színház Budapesten. [Örkény Színház] Gerlóczy Gedeon.; Arosa üdülő-szálló a Svábhegyen.; Jármos csűrök az erdélyi Mezőségen.

A Tér és Forma 1928–1948 között megjelent magyar építészeti folyóirat, a magyar modern mozgalom legfontosabb fóruma. 1943-tól öttagú szerkesztői bizottság vette át az alapító szerkesztő Bierbauer Virgil helyét, Fischer József irányításával, aki 1946-tól a Fővárosi Közmunkák Tanácsának elnöke lett, így a lapot is a szervezet adta ki. Ebben az évben Perényi Imre, Kozma Lajos, Major Máté kiváltak a lapból és Új Építészet néven önálló folyóiratot indítottak. A továbbra is az építészeti modern szócsövének számító Tér és Formát a kiadó szervezettel együtt 1948-ban megszüntették.

"A fenti cím alatt egy új havi folyóirat indult meg Budapesten, amely úgy külső megjelenése, mint belső tartalma által a legnagyobb figyelmet látszik megérdemelni már első néhány száma után is. Az első, ami kellemesen lepi meg az embert, az a folyóirat külső kiállítása: szép papir, szép világos képek, izléses, szolid tipografizálás, egészben olyan nyomdai kiállítás, amely felveszi a versenyt a hasonló külföldi kiadványokkal. (...) Az új szemle feladatának tekinti, hogy tájékoztasson az építészetben felmerülő új problémákról, az építészet új eredményeiről, megismertesse a belső építészet új irányait." - Korunk 1928 Szeptember.

Spirálfűzött.
állapot:
kategória: Könyv > Művészet > Építészet >
kategória: Könyv > Újság, Folyóirat >
kategória: Könyv > Néprajz >
kiadó: Mészáros István, 1941
cikkszám / ISBN: 0018891
kötés: egyéb (lásd a leírásban)
oldalszám: 17-30 p. + [5-10 p.] (reklám)
könyv nyelve: magyar

további képek

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár