kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Borges, Jorge Luis : Tangó

  • leírás
  • további adatok
"Nem haszontalan dolog, ha tanulmányozzuk a tangót, mert általa az argentin lélek különféle viszontagságait tanulmányozzuk" - írja Borges. És valóban, e kötet lapjain feltárul előttünk egy letűnt város, a 19. század végi Buenos Aires, és kiderül, hogy egy szinte alvilági eredetű, lenézett, megvetett táncból miképpen válhatott nemzetközi divat, és hogyan lett egy egész ország védjegye.

A La Nación 1965. szeptember 30-i száma adott hírt róla, hogy "a tangó témájáról Jorge L. Borges ad elő (...) az előadás-sorozatot októberben, hétfőnként 19 órától a General Hornos utca 82. 1-es számú lakásában tartják". Az előadások hanganyagát tartalmazó magnókazetták 2002-ben bukkantak fel. Egy volt baszk képviselő juttatta el az író Bernardo Atxagához, és elmondta, hogy egy galíciai férfi tulajdonában voltak, aki még gyerekként ment Argentínába, később pedig zenei producerként dolgozott Németországban. Atxaga meghallgatta az anyagot, digitalizálta, majd hitelességéről is meggyőződött. Ahogy a Tangó spanyol kiadója, César Antonio Molina nyilatkozta: "ez az egész körutazás szimbolikusan jellemzi a mi spanyol-amerikai közösségünket: egy galíciai ember felveszi egy argentin előadásait, majd átadja egy baszknak a felvételt, a baszk pedig továbbadja egy másik galíciainak, hogy így végre napvilágot lásson ez a dokumentum egy argentin szerzőtől, minden idők irodalmának egyik nagy mesterétől".
állapot:
kategória: Könyv > Szépirodalom > Próza >
kategória: Könyv > Szépirodalom > Kortárs külföldi szépirodalom >
kiadó: Jelenkor, 2019
cikkszám / ISBN: 9789636769796
kötés: kötve/papír (kiadói, eredeti védőborítóban)
oldalszám: 155
könyv nyelve: magyar

szerző további művei

Borges, Jorge Luis : Okok jelek dolgok Borges, Jorge Luis : Okok jelek dolgok

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis : A homály dicsérete - Költemények Borges, Jorge Luis : A homály dicsérete - Költemények 2 500 Ft
Borges, Jorge Luis : A tükör és a maszk - Elbeszélések Borges, Jorge Luis : A tükör és a maszk - Elbeszélések

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis : Az örökkévalóság története - Esszék Borges, Jorge Luis : Az örökkévalóság története - Esszék

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis  : A halál és az iránytű - Elbeszélések Borges, Jorge Luis : A halál és az iránytű - Elbeszélések

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis  : A tükör és a maszk. Elbeszélések. Borges, Jorge Luis : A tükör és a maszk. Elbeszélések.

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis : A homály dicsérete - Költemények Borges, Jorge Luis : A homály dicsérete - Költemények

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis : A költői mesterség Borges, Jorge Luis : A költői mesterség

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis : Az idő újabb cáfolata - Válogatott esszék. Borges, Jorge Luis : Az idő újabb cáfolata - Válogatott esszék.

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis  : Libro de sueños Borges, Jorge Luis : Libro de sueños

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis  : The Aleph Borges, Jorge Luis : The Aleph

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis : A másik, aki ugyanaz - Költemények Borges, Jorge Luis : A másik, aki ugyanaz - Költemények

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis : A Holdbéli Nyúl - Válogatás társszerzőivel írt műveiből Borges, Jorge Luis : A Holdbéli Nyúl - Válogatás társszerzőivel írt műveiből

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis : Körkörös romok Borges, Jorge Luis : Körkörös romok

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis  : Az ős kastély - Esszék Borges, Jorge Luis : Az ős kastély - Esszék

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis  : A titkos csoda - Elbeszélések Borges, Jorge Luis : A titkos csoda - Elbeszélések

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis : Képzelt lények könyve Borges, Jorge Luis : Képzelt lények könyve

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis : Biblioteca Personal Borges, Jorge Luis : Biblioteca Personal

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis : A halhatatlanság - Öt előadás Borges, Jorge Luis : A halhatatlanság - Öt előadás

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis : El libro de arena Borges, Jorge Luis : El libro de arena

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis : Az örökkévalóság története - Esszék Borges, Jorge Luis : Az örökkévalóság története - Esszék

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis  : A halál és az iránytű - Elbeszélések Borges, Jorge Luis : A halál és az iránytű - Elbeszélések

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis : A halál és az iránytű Borges, Jorge Luis : A halál és az iránytű

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis : A Holdbéli Nyúl. Válogatás társszerzőivel írt műveiből. Borges, Jorge Luis : A Holdbéli Nyúl. Válogatás társszerzőivel írt műveiből.

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis : A halál és az iránytű - Elbeszélések Borges, Jorge Luis : A halál és az iránytű - Elbeszélések

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis : A halál és az iránytű Borges, Jorge Luis : A halál és az iránytű

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis : Labyrinths - Selected Stories and Other Writings Borges, Jorge Luis : Labyrinths - Selected Stories and Other Writings

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis : Poesie Borges, Jorge Luis : Poesie

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis : Bábeli könyvtár Borges, Jorge Luis : Bábeli könyvtár

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis : Képzelt lények könyve Borges, Jorge Luis : Képzelt lények könyve

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis : Az idő újabb cáfolata. Válogatott esszék. Borges, Jorge Luis : Az idő újabb cáfolata. Válogatott esszék.

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis  : Labyrinths - Selected Stories & Other Writings Borges, Jorge Luis : Labyrinths - Selected Stories & Other Writings

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis : The Book of Sand / The Gold of the Tigers (Selected Later Poems) Borges, Jorge Luis : The Book of Sand / The Gold of the Tigers (Selected Later Poems)

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis : Seven Nights Borges, Jorge Luis : Seven Nights

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis : Doctor Brodie's Report Borges, Jorge Luis : Doctor Brodie's Report

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis : A Universal History of Infamy Borges, Jorge Luis : A Universal History of Infamy

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis : Az első magyar költőhöz - Válogatott művek Borges, Jorge Luis : Az első magyar költőhöz - Válogatott művek 3 000 Ft
Borges, Jorge Luis : The Book of Imaginary Beings Borges, Jorge Luis : The Book of Imaginary Beings

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis : Körkörös romok Borges, Jorge Luis : Körkörös romok

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis  : Labyrinths - Selected Stories & Other Writings Borges, Jorge Luis : Labyrinths - Selected Stories & Other Writings

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis : Die letzte Reise des Odysseus - Essays 1980-1982 Borges, Jorge Luis : Die letzte Reise des Odysseus - Essays 1980-1982

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis : Essays 1932-1936 Borges, Jorge Luis : Essays 1932-1936

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis  : The Book of Imaginary Beings Borges, Jorge Luis : The Book of Imaginary Beings

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis : Képzelt lények könyve Borges, Jorge Luis : Képzelt lények könyve

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis : A tükör és a maszk - Elbeszélések Borges, Jorge Luis : A tükör és a maszk - Elbeszélések

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis  : A titkos csoda - Elbeszélések Borges, Jorge Luis : A titkos csoda - Elbeszélések

előjegyezhető

Borges, Jorge Luis : Bábeli könyvtár - Válogatott prózaművek Borges, Jorge Luis : Bábeli könyvtár - Válogatott prózaművek

előjegyezhető

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár