kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Páris Frigyes : Tájékoztató a ruthén actiónál való működésem felől

  • leírás
  • további adatok
A XIX sz. végén a hegyvidéki ruszin nép nyomorúságát többen a zsidó bevándorlásnak tulajdonították.
A korlátozás nélkül beözönlő, a kor publicisztikájában kazárnak nevezett zsidó- ság ezen a tájon valóban javarészt kocsmatartással és kereskedelemmel foglalkozott, akik gyakran segítették ki apróbb-nagyobb kölcsönnel a megszorultakat, ennek a szívességnek azonban sokszor a kölcsönkérő összes tulajdona látta a kárát. A 30%-nál is magasabb uzsorakamatok, azaz az uzsoratörvény kijátszása a hatóságok előtt is ismert volt, a kiskereskedők valóban hamisították és drágították az árut, ennek ellenére azonban súlyos hiba volna kizárólag az említett csoportot felelőssé tenni az előállt körülményekért. Ám ezek a vádak gyakran elhangzottak, és ezt bizonyos politikai körök arra használták, hogy az akció vezetését és célkitűzéseit antiszemitának minősítsék.

Az igazi felháborodást az idézte elő, mikor a kocsmárosok tudomására jutott, hogy Egán a pénzügyminisztertől italmérési jogot kért a szövetkezetek számára arra hivatkozva: „a ki a népnek pálinkát ad, e vidéken csak az tartja kezében a népet”. Ezzel az intézkedéssel kívánta elősegíteni az alkoholizmus visszaszorítását, valamint a súlyosan mérgező, vitriollal vagy denaturált szesszel kevert pálinka forgalmazását, amivel azonban a kocsmárosokat legnagyobb és állandó jövedelmüktől fosztotta volna meg.
Ezek a végbevitt, illetve tervezett intézkedések vezettek oda, hogy az akciót zsidóellenességgel vádolták, mintha ezzel ki akarnák húzni a talajt a helyi kiskereskedők lába alól.

Még az akció legszűkebb vezetésében is voltak azonban olyanok, akik hasonló vádakat fogalmaztak meg, mint például Páris Frigyes csíkszeredai királyi ügyész, akit 1901. február 28- án neveztek ki Egán helyettesévé. Páris maga úgy fogalmazta meg saját szerepét, hogy az általa türelmetlennek és megfontolatlannak jellemzett Egán mellett ő lenne a fékező erő.
Egyébként is általános volt az a vélemény, hogy a fogyasztási szövetkezetek és az áruraktárak rosszabb helyzetbe hozzák a kiskereskedőket, akik a kiesett jövedelmet még több csalással fogják pótolni, ez pedig nem lehet összhangban a hegyvidéki kirendeltség céljaival. Az ellenállás végül megakadályozta Egán tervének megvalósítását.


Fűzve, kiadói borítékban, a címlapon tulajdonosi bélyegzővel.
állapot:
kategória: Könyv > Történelem > Magyar történelem >
kategória: Könyv > Vallás > Judaika >
kategória: Könyv > Közgazdaság >
kiadó: Budapest, Márkus Ny., 1904. (Grill Károly könyvkereskedése)
cikkszám / ISBN: 0044382
kötés: fűzve
oldalszám: 54
könyv nyelve: magyar
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár