kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Almásy László : Szudánban vadásztam

  • leírás
  • további adatok
Könyvtári példány volt.

kötettel a kiadó a 100 éve született Almásy Lászlóra emlékezik. A nagyközönség körében kevéssé ismert kutató Londonban végezte műszaki tanulmányait, majd az osztrák Steyr autógyár alkalmazta. 1926-ban utazott először Afrikába, hogy kipróbálja a sivatagi terepen a gyár egyik gépkocsiját. Ezután minden évben szervezett expedíciót Afrikába. Ő tárta fel a Gilf Kebirt, a Zarzura oázist; ő tudósított először a "magyaráb" nevű berber törzsről, amely a Nílus egyik szigetén él, és magukat II. Szolimán által fogságba esett magyar hadifoglyoktól eredeztetik. 1941-ben behívták katonának, és német kikérésre az Afrikakorpshoz vezényelték, emiatt 1945-ben vád alá helyezték, de a Budapesti Népbíróság felmentette. Halálos ágyán, Salzburgban értesült arról, hogy kinevezték az Egyiptomi Sivatagkutató Intézet igazgatójává. ; A vadásznapló az 1926-ban tett első szudáni autós expedícióról készült könyv (Autóval Szudánban, 1929) részlete. Almásy László ekkor vadászik életében először Afrikában, s a napló tanúsága szerint igen sikeresen. Egy hónapig cserkelt Szudánban, ahol nemcsak elvonultak előtte Afrika jellegzetes állatai (antilopok, zsiráf, elefánt, bivaly stb.), hanem sikerült közülük jó néhányat leterítenie is. Gyakorlatias tapasztalatait is lejegyzi vadásznaplójában, mely megfontolandó tanácsokkal is szolgálhat a leendő Afrika-vadászoknak. - A fekete-fehér fotókkal és Krizsán László előszavával kiegészített kötet - a vadászkalandok iránt érdeklődő olvasóknak ajánlható.
állapot:
kategória: Könyv > Vadászat >
kategória: Könyv > Földrajz > Útleírás >
kiadó: Terraprint, 1994
cikkszám / ISBN: 0035601
kötés: fűzve
oldalszám: 107
könyv nyelve: magyar

szerző további művei

Almásy László : Autóval Szudánba - Első autó-utazás a Nilus mentén. Vadászatok Angol-Egyiptomi Szudánban. Almásy László : Autóval Szudánba - Első autó-utazás a Nilus mentén. Vadászatok Angol-Egyiptomi Szudánban.

előjegyezhető

Almásy László : Rommel seregénél Líbiában Almásy László : Rommel seregénél Líbiában

Almásy László : Az ismeretlen Szahara Almásy László : Az ismeretlen Szahara

Almásy László : Autóval Szudánba Almásy László : Autóval Szudánba

előjegyezhető

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár