categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Pilinszky János : Szög és olaj - Próza

  • description
  • additional information
Sorozat: Vigilia-könyvek.

Ez a kötet Pilinszky János irodalmi hagyatékának egy kevésbé ismert és alig számon tartott területére irányítja az olvasó figyelmét. A költő Pilinszky mellett ismernünk kell a prózaírót is! S ha a Rekviem című filmforgatókönyv, a Végkifejlet-ben megjelent talányos drámák, a Sheryl Suttonnal folytatott beszélgetések kezünk ügyében vannak, oda kívánkoznak a költő cikkei is, amelyekről már 1968-ban mint „kis remekművekről” beszélt Gyurkovics Tibor, pedig akkor még csak kialakulóban volt a sajátos publicisztikai műfaj, amely aztán olyan szokatlan őszinteségi fokra fejlődött a költő-publicista utolsó éveiben. E kötet lapjain egy költői figyelem történetét követhetjük végig, s olvasásuk során közelebb jutunk Pilinszky költői műveihez is.
De ezeket a cikkeket nemcsak a költemények jobb megközelítése, teljesebb megértése kedvéért érdemes tanulmányozni. Önmagukért is meg lehet szeretni őket. Együttesükből valami – szinte pascali – mű kerekedik ki, lenyűgöző alázattal és mégis öntörvényű biztonsággal. Itt is megtörtént az az evangéliumi csoda, amelyről költői nyelvével kapcsolatban szeretett beszélni Pilinszky: „A művészetben a süketek hallanak, a vakok látnak, a bénák járnak, minden fogyatékosság teremtő és magasrendű erővé válhat”. Itt a kezdetben kedvetlenül vállalt feladat változott meg, s a költő keze közt, aki sem lírikus mivoltát, sem vállalt szolgálatát nem tudta megtagadni, megszületett valami olyasmi, ami irodalmunknak maradandó kincse lesz, élő olvasmány akkor is, amikor már semmi sem marad azokból az újságlapokból, amelyeken ezek a rövid meditációk először megjelentek.
condition:
category: Books > Literature > Novel >
category: Books > Religion >
category: Books > Essay >
publisher: Vigilia, 1982
item number / ISBN: 0006152
binding: hardcover
pages: 513 p.
language: Hungarian

more from this author

Pilinszky János : Szálkák Pilinszky János : Szálkák

pre-order

Pilinszky János : Nagyvárosi ikonok Pilinszky János : Nagyvárosi ikonok 1,200 Ft
Pilinszky János : Válogatott művei Pilinszky János : Válogatott művei 1,200 Ft
Pilinszky János : Kráter Pilinszky János : Kráter

pre-order

Pilinszky János : Végkifejlet - Versek és színművek Pilinszky János : Végkifejlet - Versek és színművek 1,000 Ft
Pilinszky János : A mélypont ünnepélye I-II. - Próza Pilinszky János : A mélypont ünnepélye I-II. - Próza

pre-order

Pilinszky János : Mesék Pilinszky János : Mesék

pre-order

Pilinszky János : A nap születése Pilinszky János : A nap születése 800 Ft
Pilinszky János : Beszélgetések Pilinszky János : Beszélgetések

pre-order

Pilinszky János : Kalandozás a tükörben Pilinszky János : Kalandozás a tükörben 1,200 Ft
Pilinszky János : -- összes versei Pilinszky János : -- összes versei

pre-order

Pilinszky János : Versek Pilinszky János : Versek

pre-order

Pilinszky János  : Publicisztikai írások Pilinszky János : Publicisztikai írások

pre-order

Pilinszky János  : Naplók, töredékek Pilinszky János : Naplók, töredékek 2,000 Ft
Pilinszky János : Aranymadár Pilinszky János : Aranymadár

pre-order

Pilinszky János  : Húsvét Pilinszky János : Húsvét

pre-order

Pilinszky János : 66 vers / 66 Poems Pilinszky János : 66 vers / 66 Poems

pre-order

Pilinszky János : Összegyűjtött versei Pilinszky János : Összegyűjtött versei

pre-order

Pilinszky János : Széppróza Pilinszky János : Széppróza

pre-order

Pilinszky János : Harmadnapon - Versek Pilinszky János : Harmadnapon - Versek

pre-order

Pilinszky János : Szálkák Pilinszky János : Szálkák

pre-order

Pilinszky János  : Beszélgetések Sheryl Suttonnal - Egy párbeszéd regénye Pilinszky János : Beszélgetések Sheryl Suttonnal - Egy párbeszéd regénye

pre-order

Pilinszky János : A mélypont ünnepélye I-II. - Próza. Pilinszky János : A mélypont ünnepélye I-II. - Próza. 1,500 Ft
Pilinszky János : Keresztről keresztre Pilinszky János : Keresztről keresztre

pre-order

Pilinszky János : Tanulmányok, esszék, cikkek I-II. Pilinszky János : Tanulmányok, esszék, cikkek I-II.

pre-order

Pilinszky János : Rekviem Pilinszky János : Rekviem

pre-order

Pilinszky János : -- összes versei Pilinszky János : -- összes versei

pre-order

Pilinszky János : Versfüzet [Hasonmás kiadás] Pilinszky János : Versfüzet [Hasonmás kiadás]

pre-order

Pilinszky János : - - összes versei Pilinszky János : - - összes versei

pre-order

Pilinszky János  : Beszélgetések Sheryl Suttonnal - Egy párbeszéd regénye Pilinszky János : Beszélgetések Sheryl Suttonnal - Egy párbeszéd regénye

pre-order

Pilinszky János : -- összegyűjtött versei Pilinszky János : -- összegyűjtött versei

pre-order

Pilinszky János : - - Összegyűjtött versei Pilinszky János : - - Összegyűjtött versei

pre-order

Pilinszky János : Kráter Pilinszky János : Kráter

pre-order

Pilinszky János : Rekviem Pilinszky János : Rekviem

pre-order

Pilinszky János : -- összegyűjtött levelei Pilinszky János : -- összegyűjtött levelei

pre-order

Pilinszky János : Csönd és közelség - Pilinszky János füveskönyve Pilinszky János : Csönd és közelség - Pilinszky János füveskönyve 3,500 Ft
Pilinszky János : Versek Pilinszky János : Versek

pre-order

Pilinszky János : -- összes versei Pilinszky János : -- összes versei

pre-order

Pilinszky János : Széppróza Pilinszky János : Széppróza

pre-order

Pilinszky János : A rózsafüzér titkairól Pilinszky János : A rózsafüzér titkairól

pre-order

Pilinszky János : Összegyűjtött versei Pilinszky János : Összegyűjtött versei 1,600 Ft
Pilinszky János : Poèmes choisis Pilinszky János : Poèmes choisis

pre-order

Pilinszky János : Széppróza Pilinszky János : Széppróza

pre-order

Pilinszky János : Szálkák (1. kiad.) Pilinszky János : Szálkák (1. kiad.)

pre-order

Pilinszky János : Karácsony Pilinszky János : Karácsony

pre-order

Pilinszky János : Wüstenei Der Liebe / The Desert of Love (A szerelem sivataga) Pilinszky János : Wüstenei Der Liebe / The Desert of Love (A szerelem sivataga) 1,000 Ft
Pilinszky János : Beszélgetések Pilinszky János : Beszélgetések

pre-order

Pilinszky János : -- összes versei Pilinszky János : -- összes versei

pre-order

Pilinszky János : -- összegyűjtött versei Pilinszky János : -- összegyűjtött versei

pre-order

Pilinszky János : Harmadnapon - Versek Pilinszky János : Harmadnapon - Versek

pre-order

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty