"Arthur Koestler A teremtés című műve párdarabjának, kiegészítő-cáfoló-ráfejelő "folytatásának" szánta most megjelent munkáját. Abban az emberi kreativitással foglalkozott, egy olyan antropológia (persze filozófiai antropológia) koncepcióját nyújtotta, amely egyszerre volt optimista és dinamikus, egészre tekintő és természettudományos alapozású. Ebben az "ellenműben" az emberi paranoiával foglalkozik az író. A romboló erőkkel, az antikreativitással (amely antikreativitás terén azonban az ember éppoly - ha nem nagyobb - "kreativitást" mutat fel, mint az igaziban, a nevére méltóban). Ezt az antikreativitást jóval kevésbé természettudományos módon próbálja befogni-meghatározni Koestler, ezen a téren sokkal filozofikusabb, sőt, esetenként a teológia (persze az ateista teológia) eszközrendszerét is fel- és kihasználva. Lényegében azt kutatja, hogy mi az ördögi az emberi agyműködésben, tevékenységben, célkitűzésben és végrehajtásban, a "hatalom akarásában" és folyományaiban. Bizonyos kozmikus dimenziót is kölcsönöz e működés bemutatásának: a kozmikus katasztrófa csíráit véli felfedezhetni benne. Az író maga is szinte "ördögi" dialektikával dolgozik, hihetetlen éleselméjűséggel tud rosszat, gonoszat, szinte már démonit felfedezni az ember tevékenységében és létében. A sötét színek és filozófiai denunciációk azonban végül is csak arra szolgálnak a könyvben, hogy az ellenszer felkutatását és kimunkálását mozdítsák elő. Koestlernek vannak javaslatai, ám elsősorban további erőfeszítésekre, kutatásokra ösztönöz."