kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Nádas Péter : Saját halál

  • leírás
  • további adatok
„Egy irdatlan erő vitt el, amely egyszerre működik kívül és belül, s ezért a tudatnak sem érdemes ilyen különbséget tenni. Túl voltunk mindazon, ami személyes és szenvedélyes.”
A Saját halál egy nagy író beszámolója a halál utáni tapasztalatról. A szöveget kísérő képek – több mint száz színes felvétel egyugyanazon vadkörtefáról – ellenpontozzák és kiegészítik az elmondhatót és elmondhatatlant. A mű most először jelenik meg magyarul. „Nádasnak eszébe se jut, hogy újabb extrém beszámolóval szaporítsa a garmadányi forgalomban lévőt; arra törekedett, hogy a rá jellemző szakmai tisztességgel a lehető leghívebben rögzítse, ami megesett vele. Nem könnyű feladat, hisz amit le akar írni, az nyilvánvalóan leírhatatlan. Ám attól, hogy mind az odajutás, mind a visszatérés egyszerű halandó számára megközelíthetetlen, s közben bármely pillanatban bármelyikőnkről kiderülhet, hogy ugyanez a sors vár rá, különös feszültséggel lesz tele a könyv, s úgy olvassuk, akár egy krimit. (…) Ismét megakad a tekintetem a vadkörtefán. Ahogy olvasás közben is, kényszerűen, újra meg újra: ez az ősfa – mint élet és mint mítosz –, akár egy isten, végig jelen van az elbeszélésben. Ha tetszik, ha nem, rá kell jöjjek, hogy végül is e jelenléttől válik történetté, tagolt valósággá mindaz, ami születésében-halálában történettelen.”
állapot:
kategória: Könyv > Szépirodalom > Próza >
kategória: Könyv > Szépirodalom > Kortárs magyar szépirodalom >
kategória: Könyv > Művészet > Fotográfia > Albumok >
kiadó: Jelenkor, 2004
cikkszám / ISBN: 9789636763404
kötés: kötve/papír (kiadói, eredeti védőborítóban)
oldalszám: 287
könyv nyelve: magyar

szerző további művei

Nádas Péter : Világló részletek - Fényképek a családi albumból Nádas Péter : Világló részletek - Fényképek a családi albumból

előjegyezhető

Nádas Péter : A Lovely Tale of Photography Nádas Péter : A Lovely Tale of Photography

előjegyezhető

Nádas Péter : Minotaurus Nádas Péter : Minotaurus

előjegyezhető

Nádas Péter : Évkönyv Nádas Péter : Évkönyv

előjegyezhető

Nádas Péter : Emlékiratok könyve [Első kiadás] Nádas Péter : Emlékiratok könyve [Első kiadás]

előjegyezhető

Nádas Péter : Az égi és a földi szerelemről Nádas Péter : Az égi és a földi szerelemről

előjegyezhető

Nádas Péter  : Egy családregény vége Nádas Péter : Egy családregény vége

előjegyezhető

Nádas Péter : Játéktér Nádas Péter : Játéktér 1 500 Ft
Nádas Péter : A Biblia és más régi történetek Nádas Péter : A Biblia és más régi történetek

előjegyezhető

Nádas Péter : Leírás [Első kiadás] Nádas Péter : Leírás [Első kiadás]

előjegyezhető

Nádas Péter  : Drámák Nádas Péter : Drámák

előjegyezhető

Nádas Péter : Minotaurus - Válogatott elbeszélések Nádas Péter : Minotaurus - Válogatott elbeszélések

előjegyezhető

Nádas Péter : Egy családregény vége Nádas Péter : Egy családregény vége

előjegyezhető

Nádas Péter : Valamennyi fény Nádas Péter : Valamennyi fény

előjegyezhető

Nádas Péter : Emlékiratok könyve I-III. Nádas Péter : Emlékiratok könyve I-III.

előjegyezhető

Nádas Péter : Emlékiratok könyve Nádas Péter : Emlékiratok könyve

előjegyezhető

Nádas Péter : A Biblia Nádas Péter : A Biblia

előjegyezhető

Nádas Péter : Évkönyv - Ezerkilencszáznyolcvanhét - ezerkilencszáznyolcvannyolc Nádas Péter : Évkönyv - Ezerkilencszáznyolcvanhét - ezerkilencszáznyolcvannyolc

előjegyezhető

Nádas Péter  : Kritikák Nádas Péter : Kritikák

előjegyezhető

Nádas Péter : Egy családregény vége Nádas Péter : Egy családregény vége

előjegyezhető

Nádas Péter : Vonulás. Két filmnovella. Nádas Péter : Vonulás. Két filmnovella.

előjegyezhető

Nádas Péter : Az égi és a földi szerelemről Nádas Péter : Az égi és a földi szerelemről

előjegyezhető

Nádas Péter  : The End of a Family Story Nádas Péter : The End of a Family Story

előjegyezhető

Nádas Péter : Párhuzamos történetek I-III. A néma tartomány, Az éjszaka legmélyén, A szabadság lélegzete Nádas Péter : Párhuzamos történetek I-III. A néma tartomány, Az éjszaka legmélyén, A szabadság lélegzete

előjegyezhető

Nádas Péter : Hátországi napló - Újabb esszék Nádas Péter : Hátországi napló - Újabb esszék 2 000 Ft
Nádas Péter : Emlékiratok könyve 1-2. Nádas Péter : Emlékiratok könyve 1-2.

előjegyezhető

Nádas Péter : Kulcskereső játék  [Elbeszélések.] Nádas Péter : Kulcskereső játék [Elbeszélések.]

előjegyezhető

Nádas Péter : Esszék Nádas Péter : Esszék

előjegyezhető

Nádas Péter : Párhuzamos történetek III. - A szabadság lélegzete Nádas Péter : Párhuzamos történetek III. - A szabadság lélegzete

előjegyezhető

Nádas Péter : Fire and Knowledge - Fiction and Essays Nádas Péter : Fire and Knowledge - Fiction and Essays

előjegyezhető

Nádas Péter : Seelenverwandt. Kindred Spirits Nádas Péter : Seelenverwandt. Kindred Spirits

előjegyezhető

Nádas Péter : Párhuzamos történetek I-III. Nádas Péter : Párhuzamos történetek I-III.

előjegyezhető

Nádas Péter : Love Nádas Péter : Love

előjegyezhető

Nádas Péter : Emlékiratok könyve Nádas Péter : Emlékiratok könyve

előjegyezhető

Nádas Péter  : Egy családregény vége [Első kiadás] Nádas Péter : Egy családregény vége [Első kiadás]

előjegyezhető

Nádas Péter : Színtér (Drámák) Nádas Péter : Színtér (Drámák)

előjegyezhető

Nádas Péter  : Egy családregény vége Nádas Péter : Egy családregény vége

előjegyezhető

Nádas Péter : Emlékiratok könyve 1-2. Nádas Péter : Emlékiratok könyve 1-2.

előjegyezhető

Nádas Péter : Játéktér Nádas Péter : Játéktér

előjegyezhető

Nádas Péter : A Biblia Nádas Péter : A Biblia

előjegyezhető

Nádas Péter : Évkönyv - Ezerkilencszáznyolcvanhét - ezerkilencszáznyolcvannyolc Nádas Péter : Évkönyv - Ezerkilencszáznyolcvanhét - ezerkilencszáznyolcvannyolc 1 800 Ft
Nádas Péter : Fire and Knowledge - Fictions and Essays Nádas Péter : Fire and Knowledge - Fictions and Essays

előjegyezhető

Nádas Péter : Emlékiratok könyve 1-2. /Dedikált példány/ Nádas Péter : Emlékiratok könyve 1-2. /Dedikált példány/

előjegyezhető

Nádas Péter : Talált cetli /Dedikált példány/ Nádas Péter : Talált cetli /Dedikált példány/

előjegyezhető

Nádas Péter : Évkönyv Nádas Péter : Évkönyv

előjegyezhető

Nádas Péter : Emlékiratok könyve I-II. Nádas Péter : Emlékiratok könyve I-II.

előjegyezhető

Nádas Péter : Szirének Nádas Péter : Szirének

előjegyezhető

Nádas Péter : Talált cetli és más elegyes írások Nádas Péter : Talált cetli és más elegyes írások 2 000 Ft
Nádas Péter : Ende eines Familienromans Nádas Péter : Ende eines Familienromans

előjegyezhető

Nádas Péter : Parallel Geschichten Nádas Péter : Parallel Geschichten

előjegyezhető

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár