kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Hesse, Hermann : Rosshalde

  • leírás
  • további adatok
Hesse több írást is szentelt az őt magát is komoly kihívások elé állító "művészlét" kérdéseinek, amelyekben többek között a művész és a környező világ gyakran súlyos konfliktusokkal terhes kapcsolatát boncolgatta. A Narziss és Goldmund, a Gertrud és a Klingsor utolsó nyara mellett ezek sorába tartozik a nagyjából száz éve született, 1912-13-ban írt és 1914-ben megjelent Rosshalde is, amelynek (fiktív) főhőse egy igen tehetséges, ismert és sikeres festő, Johann Veraguth. Ekkoriban Hesse még nem kezdett el festeni, de számos festőbarátja volt - saját alkotói tapasztalatai mellett nyilván ennek is köszönhető, hogy a szerző rendkívül érzékletesen írja le, hogy mit jelent a művészi látásmód, illetve hogy mennyi öröm és mennyi kínlódás kíséri az alkotás folyamatát.

A regénybeli Veraguthnak hatalmas árat kell fizetnie művészi sikereiért: házassága tönkremegy, a festő a hatalmas rosshaldei birtok egyik, a felesége, Adele pedig a másik végében lakik, idősebbik fiuk, a bentlakásos iskolába száműzött Albert már csak ritkán látogat haza, és a házaspárt egyedül a kisebbik fiú, Pierre tartja még valamennyire együtt.
Veraguth már kizárólag a festészetnek él, és a váratlanul felbukkanó régi jó barátjával folytatott beszélgetések során arra is rádöbben, hogy művészetének legfőbb ihletője a boldogtalansága. A sors fintoraként, Veraguth csak egy súlyos szerencsétlenség árán szabadulhat e kilátástalan helyzetből, és egy új - teljesebb és boldogabb - élet reményét csak egy másik földrész, Ázsia kínálhatja fel neki.
állapot:
kategória: Könyv > Szépirodalom > Próza >
kiadó: Cartaphilus, 2004
cikkszám / ISBN: 9789638548627
kötés: kötve/egészvászon (kiadói, eredeti védőborítóban)
oldalszám: 230 p.
könyv nyelve: magyar

szerző további művei

Hesse, Hermann : Az álmok háza (Válogatott elbeszélések III.) Hesse, Hermann : Az álmok háza (Válogatott elbeszélések III.)

előjegyezhető

Hesse, Hermann : Narziss és Goldmund Hesse, Hermann : Narziss és Goldmund

előjegyezhető

Hesse, Hermann : Csillagsors Hesse, Hermann : Csillagsors 1 200 Ft
Hesse, Hermann : Peter Camenzind Hesse, Hermann : Peter Camenzind

előjegyezhető

Hesse, Hermann : Sziddhárta. Hindu rege. Hesse, Hermann : Sziddhárta. Hindu rege.

előjegyezhető

Hesse, Hermann  : Csodálatos ifjúság - Válogatott elbeszélések II. Hesse, Hermann : Csodálatos ifjúság - Válogatott elbeszélések II.

előjegyezhető

Hesse, Hermann : Narziss és Goldmund Hesse, Hermann : Narziss és Goldmund

előjegyezhető

Hesse, Hermann : Siddharta Hesse, Hermann : Siddharta

előjegyezhető

Hesse, Hermann  : Narziss és Goldmund Hesse, Hermann : Narziss és Goldmund

előjegyezhető

Hesse, Hermann : Narziss és Goldmund Hesse, Hermann : Narziss és Goldmund

előjegyezhető

Hesse, Hermann : Narziss és Goldmund Hesse, Hermann : Narziss és Goldmund

előjegyezhető

Hesse, Hermann  : Pillantás a káoszba - Tanulmányok Hesse, Hermann : Pillantás a káoszba - Tanulmányok

előjegyezhető

Hesse, Hermann : Unterm Rad. Sonderausgabe. Hesse, Hermann : Unterm Rad. Sonderausgabe.

előjegyezhető

Hesse, Hermann : A pusztai farkas Hesse, Hermann : A pusztai farkas

előjegyezhető

Hesse, Hermann : Napkeleti utazás Hesse, Hermann : Napkeleti utazás

előjegyezhető

Hesse, Hermann : Az üveggyöngyjáték Hesse, Hermann : Az üveggyöngyjáték

előjegyezhető

Hesse, Hermann  : A napkeleti utazás ; Sváb életrajz Hesse, Hermann : A napkeleti utazás ; Sváb életrajz

előjegyezhető

Hesse, Hermann  : A márványmalom. Válogatott elbeszélések I. Hesse, Hermann : A márványmalom. Válogatott elbeszélések I.

előjegyezhető

Hesse, Hermann : Sziddhárta - Hindu rege Hesse, Hermann : Sziddhárta - Hindu rege

előjegyezhető

Hesse, Hermann : Demian - Emil Sinclair ifjúságának története Hesse, Hermann : Demian - Emil Sinclair ifjúságának története

előjegyezhető

Hesse, Hermann  : Az üveggyöngyjáték Hesse, Hermann : Az üveggyöngyjáték

előjegyezhető

Hesse, Hermann : Demian Hesse, Hermann : Demian

előjegyezhető

Hesse, Hermann : A pusztai farkas Hesse, Hermann : A pusztai farkas

előjegyezhető

Hesse, Hermann  : Az Üveggyöngyjáték Hesse, Hermann : Az Üveggyöngyjáték 1 800 Ft
Hesse, Hermann  : Klingsors letzter Sommer und andere Erzählungen Hesse, Hermann : Klingsors letzter Sommer und andere Erzählungen

előjegyezhető

Hesse, Hermann  : A pusztai farkas Hesse, Hermann : A pusztai farkas

előjegyezhető

Hesse, Hermann  : A pusztai farkas Hesse, Hermann : A pusztai farkas

előjegyezhető

Hesse, Hermann : A pusztai farkas Hesse, Hermann : A pusztai farkas

előjegyezhető

Hesse, Hermann  : Sziddhárta Hesse, Hermann : Sziddhárta

előjegyezhető

Hesse, Hermann : Kerék alatt Hesse, Hermann : Kerék alatt

előjegyezhető

Hesse, Hermann : Gertrud Hesse, Hermann : Gertrud

előjegyezhető

Hesse, Hermann : Narcissus and Goldmund Hesse, Hermann : Narcissus and Goldmund 1 000 Ft
Hesse, Hermann : Sziddhárta Hesse, Hermann : Sziddhárta

előjegyezhető

Hesse, Hermann  : A pusztai farkas Hesse, Hermann : A pusztai farkas

előjegyezhető

Hesse, Hermann  : Demian - Emil Sinclair ifjúságának története Hesse, Hermann : Demian - Emil Sinclair ifjúságának története

előjegyezhető

Hesse, Hermann : The Glass Bead Game (Magister Ludi) Hesse, Hermann : The Glass Bead Game (Magister Ludi)

előjegyezhető

Hesse, Hermann  : Demian - Emil Sinclair ifjúságának története Hesse, Hermann : Demian - Emil Sinclair ifjúságának története

előjegyezhető

Hesse, Hermann : Gyermeklélek / Klein és Wagner / Klingsor utolsó nyara Hesse, Hermann : Gyermeklélek / Klein és Wagner / Klingsor utolsó nyara

előjegyezhető

Hesse, Hermann : Wer lieben kann, ist glücklich Hesse, Hermann : Wer lieben kann, ist glücklich

előjegyezhető

Hesse, Hermann  : Demian - Emil Sinclair ifjúságának története Hesse, Hermann : Demian - Emil Sinclair ifjúságának története

előjegyezhető

Hesse, Hermann : Narziss és Goldmund Hesse, Hermann : Narziss és Goldmund

előjegyezhető

Hesse, Hermann  : Az üveggyöngyjáték Hesse, Hermann : Az üveggyöngyjáték 1 500 Ft
Hesse, Hermann : Magie des Buches - Betrachtungen Hesse, Hermann : Magie des Buches - Betrachtungen

előjegyezhető

Hesse, Hermann : Assisi Ferenc Hesse, Hermann : Assisi Ferenc

előjegyezhető

Hesse, Hermann : Demian Hesse, Hermann : Demian

előjegyezhető

Hesse, Hermann : Klingsor utolsó nyara Hesse, Hermann : Klingsor utolsó nyara

előjegyezhető

Hesse, Hermann  : Sziddhárta Hesse, Hermann : Sziddhárta

előjegyezhető

Hesse, Hermann  : Sziddhárta. Hindu rege. Hesse, Hermann : Sziddhárta. Hindu rege.

előjegyezhető

Hesse, Hermann  : A varázsló gyermekkora (Mesék) Hesse, Hermann : A varázsló gyermekkora (Mesék)

előjegyezhető

Hesse, Hermann  : Sziddhárta Hesse, Hermann : Sziddhárta

előjegyezhető

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár