A Rodostóban a száműzetés kenyerét evő kuruc emigráció egyik tagja egy török főúr környezetében jut befolyáshoz. Amikor a török főhivatalnok váratlanul megkapja a selyemzsinórt, a magyar és a török földönfutó együtt indul Magyarország felé. A török úr és "nemzetközi" kísérete - a viszontagságos utazás végén - a Hajdúságban telepszik le, ahol fürdőt is építenek maguknak. A pompás fürdő néhány nemzedék életének leforgása alatt tönkremegy, de ahogy az épület pusztul, egyszersmind be is népesítik a török-magyar család tagjainak szellemei. A szellemek beavatkoznak a família életébe, intenzív kapcsolatuk révén többé el sem lehet már dönteni, hogy kik vannak életben, és kik a "kísértetek". Ebből az alaphelyzetből mulatságos és filozofikus történetet bontakoztat ki a szerző. A regény alaphangja merőben szokatlan, a magyar irodalom nem ismer Fehér Béla vállalkozásához hasonlót. A mese igazi főszereplője ugyanis valójában a nyelv és az idő, mely éppúgy éltető közegünk, mint a levegő és a kenyér. A szerző trilógiává fejlesztette a Zöldvendéglővel és a Törökmézzel megkezdett cselekménysort. A regények - így a Romfürdő is - természetesen egymástól függetlenül is élvezetesek, kacagtatóak; mágikus erejük sodró és ellenállhatatlan. Fehér Béla munkássága a kilencvenes évek magyar irodalmának legérdekesebb kísérlete.