Meddig él velünk a kommunista diktatúra? És mit kezdjünk vele, ha már nem tudjuk elfelejteni? így fogalmazhatók meg röviden Kukorelly Endre "Rom" című könyvének alapkérdései. Pontosabb volna egyes szám első személyben kérdezni, hiszen a könyv mindvégig így és innen beszél a közös történetünkről: már ezzel elhárítva a hamis közösségiség mítoszait és nyomasztó beszédmódjait. Ironikusan, önironikusan rákérdezni arra, amiről ma a térség legszívesebben elfelejtkezne, illetve kínzóan ostoba önigazoló történeteket gyárt. Kukorelly kikezdi ezt a fárasztó, önigazoló retorikát, ám a könyv beszélője nem vonja ki önmagát ebből a múltból, azaz nem áltatja az olvasót, hogy ő kívülálló lenne, aki már és akkor is átlátott a szitán. Nem, csak éppen megőrizte ízlését és humorát, ami talán elég ahhoz, hogy hitelesen beszélhessen az ízléstelenség és kedélytelenség világáról. Kukorelly a kilencvenes évek óta folyamatosan írja, újraírja e könyvét, egészen napjainkig. Mert nem csak a múlt, hanem annak feldolgozása is lezárhatatlan. Éles, önkínzóan mulatságos és kellemetlen könyv a Rom, mert rendre olyasmit érint meg, amit letakarnánk múltunkból. Mészáros Sándor irodalomkritikus