2001-ben jelent meg először Térey eleddig legnagyobb hatást és vitát kiváltó műve, a Paulus, mellyel nemcsak díjak sorát érdemelte ki, hanem megkerülhetetlenül beírta magát a magyar irodalomtörténetbe. A két szálon futó történetet egy harmadik vezérli, ha elbeszélés szintjén nincs is jelen a poémában: a bibliai Pálé. A másik két történet közül az egyik hőse egy 20. század végi budapesti hacker; a másik egy történelmi személy, Friedrich Paulus, a sztálingrádi csata vesztese. Az Anyegin-strófákba zárt elbeszélő költemény nemcsak formájában, hanem a fabula szintjén is Puskin művét követi: Paulus, a hacker, és szerelme, Ludovika kapcsolata megidézi Anyegin és Tatjána sorsát. Újraíródnak a leveleik - sajátos téreys stílusban -, melyekben keveredik a hagyomány ereje az ezredvégi, pesti szleng frissességével és megkerülhetetlen fűszerezésként informatikai szakszavakkal. Ahogy a Paulus kilenc fejezete - koncentrikus körökként - gyűrűzik, úgy van jelen Térey költészetének minden eddigi hangsúlyos jegye ebben a művében. Hullámokban árad szét és terjed tovább városfetisizmusa, történelem iránti fogékonysága, erőteljes szlenghasználata, perfekcionizmusa, kegyetlen iróniája, hiperérzékenysége, nyelvbe és kultúrába ágyazottsága.