kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Pelevin, Viktor : Omon Ré

  • leírás
  • további adatok
JAK Világirodalmi sorozat
Fordította Bratka László (1949-2006).

A regény olyan rétegeket vont egymás hatása alá, mint a gyermekkori képzelet világa, a viszonylag spontán telő világ, és a már-már valóságosra manipulált világ. Ez a három világ játszik folyamatosan egymásba, és ebből jön ki egy negyedik, ami úgy épül föl a háromból, hogy azok közül mindig a legnagyobb valószínűséggel magyarázatot adó világ érvényesül úgy, hogy nincsen benne zökkenő, és a többi világban sem vezet ellentmondásra, legfeljebb ellenérzésre. Ha valójában azt vesszük alapul, hogy valójában ez a napi gyakorlat – csak a regényben regényesebben van éreztetve –, akkor mindjárt nem olyan bonyolult, mint mondjuk, kaszáspókot találni a lucernásban. És itt most a lucernásból kifelé, kénytelen vagyok kerülgetni a forró kását, mert a regény olvashatóságának elemi érdeke az, hogy minderre magától jöjjön rá az olvasó, ne kelljen neki hozzá egy előszó. Arra meg főleg nincs szükség, hogy bármi konkrétat adjak itt a regényből.
állapot:
kategória: Könyv > Szépirodalom > Próza >
kategória: Könyv > Szépirodalom > Kortárs külföldi szépirodalom >
kiadó: József Attila Kör, 2001
cikkszám / ISBN: 9789633890561
kötés: kötve/papír
oldalszám: 161
könyv nyelve: magyar

szerző további művei

Pelevin, Viktor : A rettenet sisakja Pelevin, Viktor : A rettenet sisakja

előjegyezhető

Pelevin, Viktor : A Metamor Szent Könyve Pelevin, Viktor : A Metamor Szent Könyve

előjegyezhető

Pelevin, Viktor : Generation 'P' Pelevin, Viktor : Generation 'P'

előjegyezhető

Pelevin, Viktor : Empire 'V' - Elbeszélés a valódi felsőbbrendű emberről Pelevin, Viktor : Empire 'V' - Elbeszélés a valódi felsőbbrendű emberről

előjegyezhető

Pelevin, Viktor : P5 - Pindosztán politikai pigmeusai - Pá, pederaszták Pelevin, Viktor : P5 - Pindosztán politikai pigmeusai - Pá, pederaszták

előjegyezhető

Pelevin, Viktor : Számok Pelevin, Viktor : Számok

előjegyezhető

Pelevin, Viktor : Generation 'P' Pelevin, Viktor : Generation 'P'

előjegyezhető

Pelevin, Viktor  : Babylon Pelevin, Viktor : Babylon

előjegyezhető

Pelevin, Viktor : A rettenet sisakja Pelevin, Viktor : A rettenet sisakja

előjegyezhető

Pelevin, Viktor : Számok Pelevin, Viktor : Számok

előjegyezhető

Pelevin, Viktor : A rovarok élete Pelevin, Viktor : A rovarok élete

előjegyezhető

Pelevin, Viktor : A hunok harmóniája Pelevin, Viktor : A hunok harmóniája

előjegyezhető

Pelevin, Viktor : A hunok harmóniája Pelevin, Viktor : A hunok harmóniája

előjegyezhető

Pelevin, Viktor : A Sárga Nyíl - Elbeszélések Pelevin, Viktor : A Sárga Nyíl - Elbeszélések

előjegyezhető

Pelevin, Viktor : T Pelevin, Viktor : T

előjegyezhető

Pelevin, Viktor : Buddha's Little Finger Pelevin, Viktor : Buddha's Little Finger

előjegyezhető

Pelevin, Viktor : Számok Pelevin, Viktor : Számok

előjegyezhető

Pelevin, Viktor : Ananászlé a szépséges hölgynek Pelevin, Viktor : Ananászlé a szépséges hölgynek

előjegyezhető

Pelevin, Viktor  : 4 by Pelevin. Stories Pelevin, Viktor : 4 by Pelevin. Stories

előjegyezhető

Pelevin, Viktor : Kristályvilág Pelevin, Viktor : Kristályvilág

előjegyezhető

Pelevin, Viktor : Kristályvilág Pelevin, Viktor : Kristályvilág

előjegyezhető

Pelevin, Viktor : S. N. U. F. F. Utópia Pelevin, Viktor : S. N. U. F. F. Utópia

előjegyezhető

Pelevin, Viktor : Az agyag géppuska Pelevin, Viktor : Az agyag géppuska

előjegyezhető

Pelevin, Viktor : Generation 'P' Pelevin, Viktor : Generation 'P'

előjegyezhető

Pelevin, Viktor : Az agyag géppuska Pelevin, Viktor : Az agyag géppuska

előjegyezhető

Pelevin, Viktor : S. N. U. F. F. Utópia Pelevin, Viktor : S. N. U. F. F. Utópia

előjegyezhető

Pelevin, Viktor : A rovarok élete Pelevin, Viktor : A rovarok élete

előjegyezhető

Pelevin, Viktor : A rettenet sisakja Pelevin, Viktor : A rettenet sisakja

előjegyezhető

Pelevin, Viktor : A Tervhivatal hercege Pelevin, Viktor : A Tervhivatal hercege

előjegyezhető

Pelevin, Viktor : Apolló Batman Pelevin, Viktor : Apolló Batman

előjegyezhető

Pelevin, Viktor : Generation 'P' Pelevin, Viktor : Generation 'P'

előjegyezhető

Pelevin, Viktor : Titkos pillantások a Fudzsi-hegyre Pelevin, Viktor : Titkos pillantások a Fudzsi-hegyre

előjegyezhető

Pelevin, Viktor : A Legyőzhetetlen Nap Pelevin, Viktor : A Legyőzhetetlen Nap

előjegyezhető

Pelevin, Viktor : A Sárga Nyíl - Remete és Hatujjú Pelevin, Viktor : A Sárga Nyíl - Remete és Hatujjú

előjegyezhető

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár