kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Auster, Paul : New York trilógia

  • leírás
  • további adatok
Paul Auster (1947-) amerikai regényíró, esszéista, költő és műfordító a 80-as évek közepén vált szélesebb körben ismertté kísérleti detektívregény-sorozatával, a New York trilógiával. Ennek első darabja, az Üvegváros egy Quinn nevű, álnéven publikáló író története, akit felbérelnek, hogy kövesse Stillmannt, a börtönből szabadult filozófust, hátha az meg akarja ölni a fiát. Ahogy Quinn elmélyed az ügyben, egy olyan labirintusba téved, amelyben a szereplők kiléte egyre zavarosabb lesz, s már-már szétválaszthatatlan, mi tény és mi fikció. A Kísértetek című második regény a detektívtörténet lecsupaszított váza. „Az ügy eléggé egyszerűnek látszik. White kívánsága, hogy szemmel tartson egy Black nevezetű egyént, amíg csak szükségesnek mutatkozik. Míg Brownak dolgozott, Blue elég sok hasonló jellegű munkát végzett, és úgy tűnik ez az ügy sem lesz másmilyen, talán még könnyebb is az átlagnál”- így kezdődik a történet, amelyben végül csak arra a kérdésre kapunk választ, hogy ki kicsoda és miben sántikál, arra azonban nem, hogy mit is jelent ez az egész. „Sötéten, titokzatosan érik a múltban a jelen, jelenben a jövő- írja Auster.- Ilyen a világ: vakon tapogatózunk, lépésben, szavanként botorkálunk előre. Keserves a tudás, s gyakorta bizony nagy árat kell fizetnünk érte.” A bezárt szoba főszereplőjének egyes szám első személyű története a hasonmás-téma variációja. A narrátor egy eltűnt és halottnak hitt író, Fanshawe kéziratának birtokába jut, amelynek publikálása valóságos irodalmi szenzáció. Oly mértékben azonosul ezzel az íróval, hogy még a feleségét is elveszi, holott tudja – egyedül ő tudja –, hogy Fanshawe valójában él. Ez a nyomozás, melynek során irodalmi alakok kopírozódnak egymásra, az önazonosság-keresés parabolájaként olvasható, s mint ilyen, nemcsak a trilógiát zárja le, hanem továbbmutat a későbbi – magyarul ugyancsak egytől egyig megjelent – Auster-regények felé.
állapot:
kategória: Könyv > Szépirodalom > Próza >
kategória: Könyv > Szépirodalom > Kortárs külföldi szépirodalom >
kiadó: Európa, 2012
cikkszám / ISBN: 9789630794961
kötés: kötve/papír (kiadói, eredeti védőborítóban)
oldalszám: 393
könyv nyelve: magyar

szerző további művei

Auster, Paul : The Invention of Solitude Auster, Paul : The Invention of Solitude

előjegyezhető

Auster, Paul : A szem önéletrajza - Válogatott versek Auster, Paul : A szem önéletrajza - Válogatott versek

előjegyezhető

Auster, Paul  : Az orákulum éjszakája Auster, Paul : Az orákulum éjszakája

előjegyezhető

Auster, Paul : The Music of Chance Auster, Paul : The Music of Chance

előjegyezhető

Auster, Paul  : In the Country of Last Things Auster, Paul : In the Country of Last Things

előjegyezhető

Auster, Paul : Brooklyni balgaságok Auster, Paul : Brooklyni balgaságok

előjegyezhető

Auster, Paul : Timbuktu Auster, Paul : Timbuktu

előjegyezhető

Auster, Paul  : Man in the Dark Auster, Paul : Man in the Dark

előjegyezhető

Auster, Paul : Mr Vertigo Auster, Paul : Mr Vertigo

előjegyezhető

Auster, Paul  : The New York Trilogy Auster, Paul : The New York Trilogy

előjegyezhető

Auster, Paul : The Invention of Solitude Auster, Paul : The Invention of Solitude

előjegyezhető

Auster, Paul  : Leviathan Auster, Paul : Leviathan

előjegyezhető

Auster, Paul : Oracle Night Auster, Paul : Oracle Night

előjegyezhető

Auster, Paul : The New York Trilogy Auster, Paul : The New York Trilogy

előjegyezhető

Auster, Paul : A véletlen zenéje Auster, Paul : A véletlen zenéje

előjegyezhető

Auster, Paul : Holdpalota Auster, Paul : Holdpalota

előjegyezhető

Auster, Paul  : Leviatán Auster, Paul : Leviatán

előjegyezhető

Auster, Paul : Az illúziók könyve Auster, Paul : Az illúziók könyve

előjegyezhető

Auster, Paul : Holdpalota Auster, Paul : Holdpalota

előjegyezhető

Auster, Paul  : Moon Palace Auster, Paul : Moon Palace

előjegyezhető

Auster, Paul : Travels in the Scriptorium Auster, Paul : Travels in the Scriptorium

előjegyezhető

Auster, Paul  : Timbuktu Auster, Paul : Timbuktu

előjegyezhető

Auster, Paul : Máról holnapra - A korai kudarcok krónikája Auster, Paul : Máról holnapra - A korai kudarcok krónikája

előjegyezhető

Auster, Paul  : Leviathan Auster, Paul : Leviathan

előjegyezhető

Auster, Paul  : Mr Vertigo Auster, Paul : Mr Vertigo

előjegyezhető

Auster, Paul  : Leviathan Auster, Paul : Leviathan

előjegyezhető

Auster, Paul  : The New York trilogy Auster, Paul : The New York trilogy

előjegyezhető

Auster, Paul  : Man in the Dark Auster, Paul : Man in the Dark

előjegyezhető

Auster, Paul : A végső dolgok országában Auster, Paul : A végső dolgok országában

előjegyezhető

Auster, Paul  : The Invention of Solitude Auster, Paul : The Invention of Solitude

előjegyezhető

Auster, Paul  : The New York Trilogy Auster, Paul : The New York Trilogy

előjegyezhető

Auster, Paul : Sunset Park Auster, Paul : Sunset Park

előjegyezhető

Auster, Paul : Láthatatlan Auster, Paul : Láthatatlan

előjegyezhető

Auster, Paul : Utazások a szkriptóriumban Auster, Paul : Utazások a szkriptóriumban

előjegyezhető

Auster, Paul : Timbuktu Auster, Paul : Timbuktu

előjegyezhető

Auster, Paul  : Invention of Solitude Auster, Paul : Invention of Solitude

előjegyezhető

Auster, Paul : Mr. Vertigo Auster, Paul : Mr. Vertigo

előjegyezhető

Auster, Paul : Holdpalota Auster, Paul : Holdpalota

előjegyezhető

Auster, Paul  : Oracle Night Auster, Paul : Oracle Night

előjegyezhető

Auster, Paul : The Brooklyn Follies Auster, Paul : The Brooklyn Follies

előjegyezhető

Auster, Paul : Sunset Park Auster, Paul : Sunset Park

előjegyezhető

Auster, Paul : Winter Journal Auster, Paul : Winter Journal

előjegyezhető

Auster, Paul : Invisible Auster, Paul : Invisible

előjegyezhető

Auster, Paul  : In the Country of Last Things Auster, Paul : In the Country of Last Things

előjegyezhető

Auster, Paul : A véletlen zenéje Auster, Paul : A véletlen zenéje

előjegyezhető

Auster, Paul  : The New York Trilogy Auster, Paul : The New York Trilogy

előjegyezhető

Auster, Paul : Winter Journal Auster, Paul : Winter Journal

előjegyezhető

Auster, Paul : The New York Trilogy Auster, Paul : The New York Trilogy

előjegyezhető

Auster, Paul : City of Glass Auster, Paul : City of Glass

előjegyezhető

Auster, Paul : Timbuktu Auster, Paul : Timbuktu

előjegyezhető

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár