kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Dávidházi Péter et al. (szerk.) : Narratíva, kánon, fordítás - Tanulmányok Szegedy-Maszák Mihály emlékére

  • leírás
  • további adatok
"2016. július 24-én hunyt el Szegedy-Maszák Mihály, az elmúlt évtizedek magyar irodalomtudományának egyik legnagyobb hatású képviselője. Már a szaktársak, barátok, tanítványok visszaemlékező írásai is felvetették, sőt az adott alkalmi keretek között kísérletet is tettek annak felmérésére, hogy hol tárulkoznak fel e számtalan szakterületre kiterjedő életmű örökségének legfontosabb vagy legalábbis jelenleg legfontosabbnak mutatkozó rétegei. Az MTA I. osztálya, az ELTE Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézete, valamint az Intézet Összehasonlító Irodalom- és Kultúratudományi Tanszéke (melynek 1994 és 2008 között Szegedy-Maszák volt a vezetője) szervezésében 2017. március 16-17-én megrendezett, jelen kötettel azonos című "újraolvasó emlékkonferencia" arra vállalkozott, hogy egybegyűjtse az első, kidolgozottabb formában megfogalmazott válaszokat erre a kérdésre. Szegedy-Maszák életművének és az életmű hazai irodalomtudományra gyakorolt hatásának említett sokoldalúságát vagy sokrétegűségét figyelembe véve a konferencia szervezői arra a döntésre jutottak, hogy e vállalkozás első lépéseként érdemesebb a szorosan vett életmű elemző-kritikai vizsgálata helyett olyan tanulmányok elkészülését szorgalmazni, amelyek arról tesznek tanúbizonyságot, hogy miként kapcsolódnak a különböző szakmai műhelyek azokhoz a kérdéskörökhöz, amelyek Szegedy-Maszák írásainak és irodalom-, illetve (hiszen köztudottan szkeptikus volt az egyes művészeti ágak vagy médiumok módszertani elszigetelhetőségét illetően) kultúraszemléletének középpontjában állnak. Ezeket a lehető legáltalánosabban véve esett a választás a címben kiemelt három kategóriára. Jelen kötet a konferencián elhangzott előadások írásos változatait további felkérések nyomán elkészült tanulmányokkal egészíti ki."
(Kulcsár-Szabó Zoltán)
állapot:
kategória: Könyv > Irodalomtörténet >
kategória: Könyv > Esszé, tanulmány >
kiadó: Kalligram, 2019
cikkszám / ISBN: 9789634680987
kötés: fűzve
oldalszám: 333, [1]
könyv nyelve: magyar
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár