„Mi születik Lengyelországban, a tönkretett és eldurvult emberek lelkében, ha egy napon eltűnik ez az új rend is, amely megfojtotta a régit, és eljő a Semmi?" - tette fel az író a bolsevizmus térhódítása idején az igazán évtizedekkel később aktuálissá váló kérdést emigrációban írt Naplójában, amely hazájában csak a rendszerváltás után jelenhetett meg csonkítatlanul. De a következő kérdés, amelyet megfogalmaz, mindjárt sejteti, hogy elsősorban mégsem politikai pikantériája miatt érdekes ez a napló: „Csoda volna-e, ha önmagunkban látnánk meg az egyetlen teremtő erőt és az egyetlen hozzáférhető istenséget?" Gombrowiczot „az embernek mint meghatározó és meztelen erőnek a felfedezése" érdekli, az önteremtő ember, aki valóságosan csupán „a másikkal való kapcsolatban" létezik. Ebben az összefüggésben tarthat igényt érdeklődésünkre a művész naplója is, amely kifejezve "az irodalom személyes aspektusát", teljessé teszi „a tiszta művészi termést", s amely által „egyszerre látjuk az írót ebben a kettős dimenzióban: mint önzetlen, objektív művészt és mint a többiek közt önmagáért harcoló embert."