kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Bíró-Balogh Tamás : Mint aki a sínek közé esett - Kosztolányi Dezső életrajzához

  • leírás
  • további adatok
Sorozat: Műút-könyvek 017.

A Kosztolányi Dezső életművét és életrajzát közel húsz éve kutató szerző nagyobb, Kosztolányi életrajzával foglalkozó tanulmányait gyűjtötte egybe. A kötet olyan dolgozatokat foglal magába, melyek a jól ismert alkotó pályájának ismeretlen, jelentős részben szándékoltan mellőzött epizódjait tárják fel.
„Az életrajzíró ki van szolgáltatva a nyomok számának, jellegének és relevanciájának: csak abból tud következtetéseket levonni, ami nyomként megmaradt, s mint ilyenhez hozzáférünk. Az életrajzíró, vagy valaki más előzetesen már megtalálta, rögzítette és így számba vehetővé tette a nyomokat. Aminek nincs nyoma, az elveszett, fölismerhetetlenné vált” — írja Lengyel András. Ugyanakkor „az életrajzíró nem csak a nyomoknak van kiszolgáltatva: önmagának is ki van szolgáltatva. A nyomkeresés és -olvasás ugyanis maga is a tudásnak egyik nagyon speciális, bonyolult és sok tapasztalatot, sőt invenciót is igénylő formája. Ugyanazt a nyomot egészen más hatásfokkal képes értelmezni egy tapasztalt és invenciózus »nyomolvasó«, mint egy hozzá nem értő. A nyomot igazában nem a szemünk, hanem előzetes kondicionáltságunk, tudásunk teszi láthatóvá.”
A Mint aki a sínek közé esett tanulmányai Kosztolányi Dezső életrajzának olyan fejezetei, melyek anyagát, azaz Kosztolányi életének nyomait jobbára maga a szerző kutatta fel és próbált meg olvasni belőlük.

Bíró-Balogh Tamás (1975) Gyomán született, 1993 óta Szegeden él. 2007-ig Balogh Tamás néven publikált.
állapot:
kategória: Könyv > Irodalomtörténet >
kiadó: Equinter, 2014
cikkszám / ISBN: 9789639963016
kötés: fűzve
oldalszám: 190
könyv nyelve: magyar
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár