Jáki Szaniszlót teológus és fizikus doktorátusa, valamint képessége és képzettsége kiválóan előkészítette arra, hogy a 20. század második felében a mai intellektuális és vallási élet egyik alapvető kérdésének, a tudomány és vallás, az ész és hit, általánosságban a kozmosz és Isten kapcsolatának egyik kiemelkedő hirdetője legyen. Egész életét az (újra)evangelizációnak szentelte (bár ezt a divatos szót nem használta). Elszántsága, missziós lelkülete és természetesen Isten kegyelme megadta a belső hajtóerőt e feladat teljesítésére.

Szerinte a mindenség az egymással kölcsönható dolgok teljessége. A természettudomány feladata e kölcsönhatások kvantitatív tanulmányozása. Ennek megfelelően nyilvánvaló, hogy a fizika illetékességi határait méréseinek határai szabják meg. Mivel pedig a kémia és a biológia is fizikai alapokra támaszkodik, ezek is annyiban tekinthetők temészettudományoknak, amennyiben eredményeik (legalább is elvben) közvetlen megfigyeléseken vagy méréseken alapulnak. Az is nyilvánvaló, hogy a mennyiségi és “minden más” aspektusok egymásra kölcsönösen vissza nem vezethetők. A mai kozmológia, amely a fizika egy speciális ága, a kozmosz történetét az ősrobbanás utáni 10-43-ik másodpercig tudja visszavezetni. Minthogy a katolikus teológiában a teremtés a dolgoknak időben és semmiből való létrehozását jelenti, a semmi pedig nem mérhető, a teremtés problémája kívül esik a fizika illetékességi határán. De hasonlóképen nem szólhat az anyag, a gravitáció, az elektromágnesség, az élet mibenlétéről, a célosságról, az univerzálékról, sőt a mindenség és az Isten létéről sem, hiszen ezek a valóságok sem mérhetők (nem metrikusak).