Számvetés az új évezred küszöbén
A huszadik század keserves száz éve volt a magyarságnak. Vesztett háborúk, idegen megszállás, belső elnyomás, feleknek, üldö­zöttség, magunkra hagyatottság. A ránk zú­duló csapások sorát az 1920 júniusában ránk erőszakolt versalliesi-trianoni békeszerződés­től szoktak számítani. Évtizedekig említeni se volt szabad. Ebben a tanulmányban azt vizs­gálom, mikor, mennyiben, miképp voltunk -(voltunk-e?) – tragédiánk kiváltó okai? Zrínyi szavával: csak a feltárt seb gyógyul, az ellep­lezett elgennyed. Történelmünk ezer évét is áttekintem abból a szempontból, hogy mit tu­dott rólunk bizonyíthatóan Nyugat-Európa? Azért Nyugat-Európa, mert napjainkban egyebet se hallunk, mint hogy ki kell érde-melnimk a nyiigat^nrópai országok létre-hozta közösségbe jutást. Azért is időszerű ez : az elmélkedő önfeltárás, mert hazánk éppen a huszadik századot lezáró és az új évezre­det megelőző évtizedben süllyedt ijesztően mélyre. Amikor pedig szabaddá váltunk. Mit tehetnénk? Mindent el kell követnünk, hogy ne mondhassuk, hogy senki se mondhassa: nincsen számunkra hely a nagyvilágon,