kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Lónay Gyula : Magyar nyelv misztériuma I. - A hét hangra épülő ősnyelv

  • leírás
  • további adatok
Lónay Gyula szerint először néhány fontos hang keletkezett, amelyekkel az ember a legfontosabb jelenségeket próbálta leírni. Ezekből jöttek létre az első szavak, mint a nap, a hold, a víz, a fa, a föld, a kő, és ezekre épül fel szinte egész szókincsünk, sőt nem csak a miénk, számos más nyelvé is, amit páratlan találékonysággal bizonyít. Itt csak egy kis példával szeretnénk rámutatni eljárása lényegére. A magyar nyelv egyik jellegzetessége, hogy szavaink gyakran megfordíthatóak. Például tér-rét, kulcs-luk, tél-lét stb. Mivel őseink sok régi forrás szerint napimádók voltak, a nap szót fordítva, pan értelemben is használták. Pannónia “Panhon” volt, mint japánul Nippon naphon, s “panhon lakói a panok voltak, vagyis urak, szolgái pedig a nép, mint a napisten alattvalói. A panasz szavunk szó szerinti jelentése, a napból való, tehát az igazságról való, az igazságot kiteljesítő szó…A panoráma egyfajta körkép, rálátás az egészre. A legjobb rálátás birtokosa a nap…. A panzió, a ponyva szintén védenek, mint a nap, ha hűvös van, ha leszáll az éj….Ugyanígy a pantalló és a panyóka is. A pánt inkább a naperőt rejti, ami összetart egy egésszé, a pántlika nap kicsiben… A panoptikum bemutató hely a látványosságok számára. A legnagyobb látványosság, amelybe belenézni sem lehet, a nap. A panírozás a hús beöltöztetése…a pendely szó értelme a ponyvához hasonló, ami pedig penderedik, az kerekedik, mint a nap. Aki pendlizik, két vagy több helyen lép fel, akár a nap…. A penitencia bűnbánat, amellyel az úrhoz, az Istenhez fordulunk, a naphoz. etc...
állapot:
kategória: Könyv > Nyelvészet >
kategória: Könyv > Ezotéria > Misztika >
kiadó: Babylon Ősnyelv Akadémia, 2008.
cikkszám / ISBN: 9789630656467
kötés: fűzve
oldalszám: 206
könyv nyelve: magyar
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár