Sorozat: A polgári filozófia a XX. században

Az ​1889-ben Bécsben született, 1951-ben Cambridge-ben elhunyt Ludwig Wittgenstein a jelenkor filozófiájának egyik legkiemelkedőbb, s mindenképpen legsokrétűbb hatású alakja. 1918-ban befejezett fiatalkori munkája, a Logikai-filozófiai értekezés, mely a frege-russelli matematikai logika segítségével Kant és Schopenhauer ismeretfilozófiáját Kierkegaard, Tolsztoj és Dosztojevszkij életfilozófiájával ötvözi egybe, alapvető hatással volt az ún. logikai pozitivizmusra. Késői felfogása pedig, melyet a harmincas és negyvenes években dolgozott ki, s melyet – részlegesen és hozzávetőlegesen – az 1953-ban megjelentetett Filozófiai vizsgálódásokból ismert meg először a szélesebb közönség, nemcsak az ún. angol analitikus nyelvfilozófiának volt – sokszoros félreértések árán – fő forrása, hanem előbb a legújabb tudományelméleti törekvéseknek, majd éppenséggel újszerű társadalomfilozófiai kísérleteknek vált kiindulópontjává.
A kismonográfia Wittgenstein filozófiájának – mindenekelőtt késői munkásságának – bemutatásakor nemcsak a már közzétett feljegyzésekre, hanem a hagyaték mindmáig kéziratban maradt részeire is támaszkodik, s éppen ez utóbbiak segítségével mutatja be, hogy a késői Wittgenstein passzív-belenyugvó attitűdje a társadalmi változásokkal kapcsolatban, szubjektivitás-tagadó tudatfilozófiája, konstruktivista matematika-felfogása és tekintélyelvű fejlődéslélektani nézetei összefüggő egészet alkotnak.