kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Sárközi Mátyás : Levelek Zugligetből

  • leírás
  • további adatok
A könyv a szerző emigrációja első kilenc (1956-1965) esztendejének történetét dolgozza fel sajátos módon: egyrészt tartalmazza Sárközi Mátyás regényszerűen megfogalmazott visszaemlékezéseit, másrészt édesanyja, Sárköziné Molnár Márta (Molnár Ferenc lánya), a budai Zugligetből hozzá írt leveleit. Ezért azután az adott időszak párhuzamos történetét olvashatjuk, két helyszínről.

A szerző igen fiatalon, mindössze tizenkilenc évesen szánta rá magát, hogy elhagyja szülőhazáját, és más országban próbáljon szerencsét. Londonba ment, ahol először távoli rokonok segítségével, majd önállóan kezdett új életet. Grafikus iskolába iratkozott, tanulta a nyelvet, azt követően pedig – beilleszkedve a helyi magyar emigráns entellektüell réteg életébe – maga is újságíró, író, valamint a Szabad Európa rádió munkatársa lett Cs. Szabó László mellett. Eközben, Magyarországon maradt édesanyja leveleiből egy furcsa, nehéz világ bontakozik ki: az otthon maradt művészelit maradék szellemi szabadságáért a maga módján küzdő világa, amit talán másképp fel sem lehetett dolgozni, mint ahogyan ezt Molnár Márta tette, a levelekből áradó, töretlen derűvel, intelligenciával, fanyar humorral. A sorok között békés harmóniában fér meg a málnalekvárfőzés Bibóék letartóztatásával, Panni kutya Illyés Gyula, Moldova György, Janikovszky Éva, Darvas Lili magánéleti-irodalmi pletykáival, életre-halálra menő perek és feljelentések a tortasütéssel és hólapátolással. Két élet bontakozik ki tehát előttünk: egy érzékeny fiúé Nyugat-Európában és egy csodálatos humorú és erejű asszonyé Magyarországon. A 20. század második felének magyar irodalmában jártas olvasóknak külön ínyencséget jelenthet a legnagyobb kortárs szerzők, közéleti figurák magánéletének egy-egy fölvillanása.
állapot:
kategória: Könyv > Szépirodalom > Próza >
kategória: Könyv > Történelem > XX. század, politika >
kategória: Könyv > Szépirodalom > Kortárs magyar szépirodalom >
kiadó: Kortárs, 2011
cikkszám / ISBN: 9789639297715
kötés: fűzve
oldalszám: 188
könyv nyelve: magyar
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár