kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Örkény István : Levelek egypercben

  • leírás
  • további adatok
Levelek, emlékezések, interjúk a hagyatékból.

Vál., szerk. és a jegyzeteket írta Radnóti Zsuzsa.

"1956. október 23-án este 11-kor indultunk a Rádió elfoglalására. Odáig csak tüntettünk, énekeltünk, néhány éljent és vesszent kiáltottunk: eszünkbe sem jutott, hogy elfoglaljunk valamit. Csak amikor az ávósok orvul rálőttek arra a küldöttségre, mely az ifjúság kiáltványát akarta felolvasni, indultunk el a Sándor utcán a Rádió felé… Még akkor nem voltak fegyvereink. Még akkor igazi dühünk sem volt. Olyanok voltunk, mint a fiatal kígyó, melynek még nem nőtt méregfoga. Ilyenféle verseket kiabáltunk: „Menjünk tovább előre /Ne hallgassunk Gerőre”. Mentünk is előre. Az első halott – egy ezredes teste – ott feküdt a Puskin utca kövén. Mint a vasat a vas, úgy vonzotta ez a nem élő test a sok tízezernyi élőt. Mentünk, mentünk, míg el nem dördültek az első sortüzek. Mondják, hogy a jó katonaló nem lép holttestekre. Mi rosszabbak voltunk a lovaknál: futtunkban rátapostunk saját halottainkra. De ugyanakkor egy ismeretlen, aki majdnem föllökött a rohanásban, visszaszólt: „Pardon, bocsánat”. A Múzeum-kertben a menekülők kikerülték a virágágyakat, de az utcára érve felgyújtottak két autót. Ezeket jól összeszidtuk, mert még egyikünk se tudta, hogy már felkelők vagyunk."
állapot:
kategória: Könyv > Szépirodalom > Próza >
kiadó: Szépirodalmi, (1992)
cikkszám / ISBN: 0006432
kötés: fűzve
oldalszám: 239
könyv nyelve: magyar

szerző további művei

Örkény István : Egyperces novellák Örkény István : Egyperces novellák

előjegyezhető

Örkény István : Egyperces novellák Örkény István : Egyperces novellák

előjegyezhető

Örkény István : Április (Egy ismeretlen regény első kiadása) Örkény István : Április (Egy ismeretlen regény első kiadása)

előjegyezhető

Örkény István : Jeruzsálem hercegnője Örkény István : Jeruzsálem hercegnője

előjegyezhető

Örkény István : Forgatókönyv Örkény István : Forgatókönyv

előjegyezhető

Örkény István : Párbeszéd a groteszkről Örkény István : Párbeszéd a groteszkről 1 500 Ft
Örkény István : Novellák I-II. Örkény István : Novellák I-II.

előjegyezhető

Örkény István : Kisregények Örkény István : Kisregények

előjegyezhető

Örkény István  : Egyperces novellák Örkény István : Egyperces novellák

előjegyezhető

Örkény István : Önéletrajzom töredékekben Örkény István : Önéletrajzom töredékekben

előjegyezhető

Örkény István : Visszanézve - Arcképek, korkápek Örkény István : Visszanézve - Arcképek, korkápek

előjegyezhető

Örkény István : Meddig él egy fa? Örkény István : Meddig él egy fa?

előjegyezhető

Örkény István  : Budai bőjt Örkény István : Budai bőjt

előjegyezhető

Örkény István : Elsárgult kéziratok - Írások a hagyatékból Örkény István : Elsárgult kéziratok - Írások a hagyatékból 1 400 Ft
Örkény István : Rózsakiállítás Örkény István : Rózsakiállítás

előjegyezhető

Örkény István  : Meselevelek Örkény István : Meselevelek 1 200 Ft
Örkény István : Babik Örkény István : Babik 700 Ft
Örkény István : Forgatókönyv. Tragédia. Örkény István : Forgatókönyv. Tragédia.

előjegyezhető

Örkény István : One Minute Stories Örkény István : One Minute Stories

előjegyezhető

Örkény István  : Egyperces novellák Örkény István : Egyperces novellák

előjegyezhető

Örkény István  : Válogatott kisregények (Macskajáték - Tóték - Rózsakiállítás) Örkény István : Válogatott kisregények (Macskajáték - Tóték - Rózsakiállítás)

előjegyezhető

Örkény István : Egyperces novellák Örkény István : Egyperces novellák

előjegyezhető

Örkény István : Egyperces novellák Örkény István : Egyperces novellák

előjegyezhető

Örkény István : Egyperces novellák Örkény István : Egyperces novellák

előjegyezhető

Örkény István : Drámák - Tóték-Macskajáték Örkény István : Drámák - Tóték-Macskajáték

előjegyezhető

Örkény István : The flower show -  The Toth Family Örkény István : The flower show - The Toth Family

előjegyezhető

Örkény István : Egyperces novellák Örkény István : Egyperces novellák

előjegyezhető

Örkény István  : Egyperces novellák Örkény István : Egyperces novellák

előjegyezhető

Örkény István : Időrendben - Színművek Örkény István : Időrendben - Színművek

előjegyezhető

Örkény István  : Egyperces novellák (1. kiadás) Örkény István : Egyperces novellák (1. kiadás)

előjegyezhető

Örkény István : Novellák Örkény István : Novellák

előjegyezhető

Örkény István : Örkény István : "Rózsakiállítás"

előjegyezhető

Örkény István : Búcsú - Kiadatlan novellák Örkény István : Búcsú - Kiadatlan novellák

előjegyezhető

Örkény István  : Egyperces levelek Örkény István : Egyperces levelek

előjegyezhető

Örkény István  : Egyperces novellák Örkény István : Egyperces novellák

előjegyezhető

Örkény István : Tóték - Macskajáték

előjegyezhető

Örkény István : Tóték / Macskajáték Örkény István : Tóték / Macskajáték

előjegyezhető

Örkény István : Időrendben - Arcképek, korképek Örkény István : Időrendben - Arcképek, korképek

előjegyezhető

Örkény István  : More One Minute Stories Örkény István : More One Minute Stories

előjegyezhető

Örkény István  : Időrendben - Regények Örkény István : Időrendben - Regények 800 Ft
Örkény István : Egyperces novellák Örkény István : Egyperces novellák

előjegyezhető

Örkény István : Nászutasok a légypapíron Örkény István : Nászutasok a légypapíron 1 500 Ft
Örkény István : Élőszóval - Drámák Örkény István : Élőszóval - Drámák

előjegyezhető

Örkény István : More One Minute Stories Örkény István : More One Minute Stories

előjegyezhető

Örkény István : Kisregények Örkény István : Kisregények

előjegyezhető

Örkény István : Egyperces novellák Örkény István : Egyperces novellák

előjegyezhető

Örkény István : Április Örkény István : Április

előjegyezhető

Örkény István : Kisregények II. Örkény István : Kisregények II.

előjegyezhető

Örkény István : Válogatott egyperces novellák Örkény István : Válogatott egyperces novellák

előjegyezhető

Örkény István : One Minute Stories Örkény István : One Minute Stories

előjegyezhető

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár