categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Popper Péter : Lélekrágcsálók - Válogatás Popper Péter legjobb előadásaiból

  • description
  • additional information
Ebben a válogatáskötetben Popper Péter legjobb előadásai közül gyűjtöttünk egy csokorba tízet, melyek megmutatják, milyen végtelenül színes egyéniség és bölcs, jó humorú tanító volt a nemrég elhunyt pszichológus. Az elgondolkodtató, szórakoztató fejezetek hétköznapi életünk egy-egy fontos témájára épülnek, ilyen például a félelem, a szorongás, a depresszió, az egyéni és kollektív hazugságok, a játszmák, a családi és párkapcsolati konfliktusok, krízisek. Popper Péter hosszú éveken át, egészen haláláig rendszeresen tartott a széles nyilvánosságnak szóló előadásokat, melyeket az ország minden pontján óriási érdeklődéssel várt a közönség. Ezeken a sokszor több száz fős találkozásokon az élet nagy kérdéseiről és problémáiról mesélt, melyek alaposan meg tudják gyötörni, sebezni az emberi lelket. Ezeket nevezte ő lélekrágcsálóknak. A hallgatóság persze mindig azt szerette volna megtudni tőle, hogy mi a megoldás, hogyan védekezhetünk a lélekrágcsálók ellen, és miként gyógyíthatjuk be az általuk ejtett sebeket. Ő pedig, ha ismerte az ellenszert, a gyógyírt, ha tudott valami titkos praktikát, akkor elárulta. Ha nem, akkor minden szépítgetés és kincstári optimizmus nélkül bevallotta: nem hisz abban, hogy az élet minden problémájára létezik megoldás. Vannak olyan helyzetek is, amelyeket csak elviselni lehet, jól vagy rosszul. A tanítás azonban sohasem felesleges, hiszen információk és megoldások mellett vigasztalást is nyújt, segít újragondolni és átértékelni dolgokat, erre pedig valamennyiünknek szükségünk lehet.
condition:
category: Books > Psychology >
publisher: Kulcslyuk, (2010)
item number / ISBN: 9789638902627
binding: hardcover
pages: 269
language: Hungarian

more from this author

Popper Péter : Holdidő Popper Péter : Holdidő

pre-order

Popper Péter : Napidő. Húsz portré Popper Péter : Napidő. Húsz portré

pre-order

Popper Péter : Hazugság nélkül Popper Péter : Hazugság nélkül

pre-order

Popper Péter : A pokol színei Popper Péter : A pokol színei 1,000 Ft
Popper Péter : Belső utakon. I. A belső utak könyve. II. Az önmagába térő ösvény Popper Péter : Belső utakon. I. A belső utak könyve. II. Az önmagába térő ösvény

pre-order

Popper Péter : A reggel és az este jógája - CD melléklettel Popper Péter : A reggel és az este jógája - CD melléklettel

pre-order

Popper Péter : Hogyan öljük meg magunkat? – Pszichosztorik – Színes pokol Popper Péter : Hogyan öljük meg magunkat? – Pszichosztorik – Színes pokol

pre-order

Popper Péter : Hogyan öljük meg magunkat? - Pszichosztorik és más írások. Popper Péter : Hogyan öljük meg magunkat? - Pszichosztorik és más írások.

pre-order

Popper Péter : Belső utakon Popper Péter : Belső utakon

pre-order

Popper Péter : Válság és megújulás - Kívül és belül. Siva nevető tánca Popper Péter : Válság és megújulás - Kívül és belül. Siva nevető tánca

pre-order

Popper Péter  : Lelkek és göröngyök - Jól láttuk egymást? - Pszichológiai írások Popper Péter : Lelkek és göröngyök - Jól láttuk egymást? - Pszichológiai írások

pre-order

Popper Péter : Sárkányok barlangja - Könyv egy nem létező ember gondolatairól az abszurd világban - vagyis rólad és rólam Popper Péter : Sárkányok barlangja - Könyv egy nem létező ember gondolatairól az abszurd világban - vagyis rólad és rólam

pre-order

Popper Péter : Ne menj a romok közé! - A megszakadt kapcsolatok tragikuma. Popper Péter : Ne menj a romok közé! - A megszakadt kapcsolatok tragikuma.

pre-order

Popper Péter  : A belső utak könyve Popper Péter : A belső utak könyve

pre-order

Popper Péter : A belső utak könyve Popper Péter : A belső utak könyve

pre-order

Popper Péter  : Mi az élet étterme? - Étel- és életreceptek Popper Péter : Mi az élet étterme? - Étel- és életreceptek

pre-order

Popper Péter : Színes pokol Popper Péter : Színes pokol

pre-order

Popper Péter : A meghívott szenvedély - Férfiak és nők titkai nyomában Popper Péter : A meghívott szenvedély - Férfiak és nők titkai nyomában

pre-order

Popper Péter : 666 - A sátán a XXI. században Popper Péter : 666 - A sátán a XXI. században

pre-order

Popper Péter  : Lelkek és göröngyök - Jól láttuk egymást? - Pszichológiai írások Popper Péter : Lelkek és göröngyök - Jól láttuk egymást? - Pszichológiai írások

pre-order

Popper Péter  : Praxis avagy angyalok a tű fokán -  Vallomás a lelki gyógyító ritka diadaláról és gyakori bukásáról Popper Péter : Praxis avagy angyalok a tű fokán - Vallomás a lelki gyógyító ritka diadaláról és gyakori bukásáról

pre-order

Popper Péter : A belső utak könyve Popper Péter : A belső utak könyve

pre-order

Popper Péter : 666 - A sátán a XXI. században - Modern ezoterikus tanítások a gonoszról és a sötét szurdokáról Popper Péter : 666 - A sátán a XXI. században - Modern ezoterikus tanítások a gonoszról és a sötét szurdokáról

pre-order

Popper Péter : Részemről mondjunk mancsot! Popper Péter : Részemről mondjunk mancsot!

pre-order

Popper Péter : Lélek és gyógyítás Popper Péter : Lélek és gyógyítás

pre-order

Popper Péter : Egy illúzió halála - Keserű gyógykönyv gyanakvó fiataloknak és csalódott öregeknek Popper Péter : Egy illúzió halála - Keserű gyógykönyv gyanakvó fiataloknak és csalódott öregeknek

pre-order

Popper Péter : Az önmagába térő ösvény [Dedikált példány] Popper Péter : Az önmagába térő ösvény [Dedikált példány]

pre-order

Popper Péter : Van ott valaki? A valláspszichológia néhány fontos kérdéséről Popper Péter : Van ott valaki? A valláspszichológia néhány fontos kérdéséről

pre-order

Popper Péter  : A nem értés zűrzavara. Ezoterikus hiedelmek és téves tanítások Popper Péter : A nem értés zűrzavara. Ezoterikus hiedelmek és téves tanítások

pre-order

Popper Péter : Lelkek és göröngyök - Pszichológiai írások Popper Péter : Lelkek és göröngyök - Pszichológiai írások

pre-order

Popper Péter : Hogyan öljük meg magunkat? - Pszichosztorik - Színes pokol Popper Péter : Hogyan öljük meg magunkat? - Pszichosztorik - Színes pokol

pre-order

Popper Péter : A belső utak könyve Popper Péter : A belső utak könyve 1,000 Ft
Popper Péter : A belső utak könyve Popper Péter : A belső utak könyve

pre-order

Popper Péter : Hazugság nélkül Popper Péter : Hazugság nélkül 900 Ft
Popper Péter : Vallásalapítók Popper Péter : Vallásalapítók

pre-order

Popper Péter : Ingovány - A rejtőzködő lélek keresése Popper Péter : Ingovány - A rejtőzködő lélek keresése

pre-order

Popper Péter : Az élet sója - Gondolatok a zsidó vallásról és a zsidóságról Popper Péter : Az élet sója - Gondolatok a zsidó vallásról és a zsidóságról

pre-order

Popper Péter : A pokol színei Popper Péter : A pokol színei

pre-order

Popper Péter : Út az istenektől az Istenhez Popper Péter : Út az istenektől az Istenhez

pre-order

Popper Péter : A kriminális személyiségzavar kialakulása Popper Péter : A kriminális személyiségzavar kialakulása

pre-order

Popper Péter : Az Ószövetség - A Teremtés könyvétől Malakiás prófétáig. Az Újszövetség - Máté evangéliumától a Jelenések könyvéig Popper Péter : Az Ószövetség - A Teremtés könyvétől Malakiás prófétáig. Az Újszövetség - Máté evangéliumától a Jelenések könyvéig

pre-order

Popper Péter  : Hordaléktalajon - Naplórészletek, versek, novellák és egyéb írások Popper Péter : Hordaléktalajon - Naplórészletek, versek, novellák és egyéb írások

pre-order

Popper Péter : A kő, a víz és a kutya - Önarckép egy portréfilm alapján Popper Péter : A kő, a víz és a kutya - Önarckép egy portréfilm alapján

pre-order

Popper Péter : Az Istennel sakkozás kockázata Popper Péter : Az Istennel sakkozás kockázata

pre-order

Popper Péter : Az önmagába térő ösvény Popper Péter : Az önmagába térő ösvény

pre-order

Popper Péter :  A rejtőzködő lélek keresése - Pszichológiai írások Popper Péter : A rejtőzködő lélek keresése - Pszichológiai írások

pre-order

Popper Péter : Várj, amíg eljön az órád - Rekviem Indiáért Popper Péter : Várj, amíg eljön az órád - Rekviem Indiáért

pre-order

Popper Péter : Holdidõ Popper Péter : Holdidõ

pre-order

Popper Péter : Belső utakon. I. A belső utak könyve. II. Az önmagába térő ösvény Popper Péter : Belső utakon. I. A belső utak könyve. II. Az önmagába térő ösvény

pre-order

Popper Péter : A széthasadt kárpit - Írások a hitről és a vallásról Popper Péter : A széthasadt kárpit - Írások a hitről és a vallásról

pre-order

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty