kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Simon-Székely Attila (Főszerk.) : Lélekenciklopédia - A lélek szerepe az emberiség szellemi fejlődésében. II. kötet: Filozófia, tudomány, paratudomány

  • leírás
  • további adatok
A Lélekenciklopédia négy kötete betekintést nyújt a világ nagy mítoszaiban, vallásaiban, a filozófiában, a tudományos és a paratudományos gondolkodásban meglévő lélekfelfogások világába. Sajátos tartalma folytán egyedülállónak tekinthető a magyar és nemzetközi tudományos és kultúrtörténetben, valamint az enciklopédikus szakirodalomban is. Az enciklopédia szócikkei az adott terület lélekábrázolásait, -értelmezéseit bemutató, több oldalt kitevő, érdekes, olvasmányos, a laikus olvasó számára is érthető tanulmányok. A Lélekenciklopédia olyan tudástár, amely a lélekre vonatkozó öszszes képzetet ismerteti, illetve ezekkel kapcsolatban a szellem, lehelet, pszichikum, tudat, öntudat, eszmélet, éberség, tudattalan, tudatalatti, test, szív, élet, halál, újjászületés, halhatatlanság, szellemek, démonok, ördögök, túlvilág, égi világ, alvilág fogalmait is interdiszciplináris, sőt, multidiszciplináris (azaz néprajzi, filozófiai, pszichológiai, pszichiátriai, teológiai, antropológiai, természettudományos stb.) szemszögből vizsgálja.

A II. kötet a lélekkel és rokonfogalmaival kapcsolatban álló európai filozófiai rendszereket, természettudományokat és paratudományokat foglalja magába, mely egyszerre tudományos monográfia, tanulmány, referenciaanyag, tankönyv és ismeretterjesztő munka is. A kiváló szerzők, lektorok és szerkesztők munkájának tulajdoníthatóan páratlan, egyedi alkotás, de azért is az, mert a témában nem állnak rendelkezésre hasonló szakkönyvek, tankönyvek, oktatási segédanyagok, jegyzetek vagy elektronikus források. Ennek megfelelően általános műveltséget formáló és pedagógiai hatékonysága kiemelkedő, mivel érdekes, olvasmányos, leíró jellege folytán az olvasó figyelmét leköti, ugyanakkor megragadó stílusban oktat, közvetít új ismereteket, információt mind a szakember, mind pedig a nem szakértő számára is. A Lélekenciklopédiát emiatt az egyetemeken, kutatóintézeteken, vallási felekezeteken kívül még az emberiség csodálatos kultúrája iránt érdeklődő Olvasó figyelmébe is ajánlom.

Simon-Székely Attila
állapot:
kategória: Könyv > Filozófia >
kategória: Könyv > Természettudomány >
kategória: Könyv > Ezotéria >
kiadó: Gondolat, 2016
cikkszám / ISBN: 9789636937102
kötés: kötve/papír
oldalszám: 657
könyv nyelve: magyar
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár