Lektorálta Angyalosi Gergely és Tverdota György.

Közkeletű vélekedés, hogy Kosztolányi egész pályáját végigkísérte az Ady árnyával való küzdelem, s Az írástudatlanok árulása. Különvélemény Ady Endréről című, 1929-ben publikált vitairatában, illetve pamfletjében csak azt mondta el, amit mindig is gondolt Adyról. Tehát le akarta taszítani költőtársát arról a magaslatról, ahová a kultusz emelte, s elégtételt próbált venni a sérelemért, amelyet pályája elején elszenvedett tőle. Csakhogy többször is írt Adyról, és nincs okunk feltételezni, hogy Kosztolányi kizárólag 1929-ben mondta volna el igazi véleményét. A magyar irodalmi élet egyik máig eleven botrányáról szól e kötet, amelyről már rengeteget írtak, sok indulattal, de kevés tárgyismerettel. Arra vállalkozik, hogy feltárja Kosztolányi folyamatosan változó viszonyát Ady művészetéhez, és ennek legfontosabb következményeit a saját alkotói gyakorlatában, illetve a kortárs irodalmi életben. Jóllehet Az írástudatlanok árulása áll a középpontban, igen tanulságosnak mutatkoznak az előzmények is. A könyv a rendelkezésre álló szövegek alapján rekonstruálja a meglehetősen szövevényes történetet. A régi dokumentumokból és azok kommentárjaiból egy izgalmas „filológiai regény" kerekedik ki.

Kosztolányi Ady kultuszában (főleg halála után) a magyar irodalmi közízlés súlyos elferdülését látta. Többről van szó, mint személyes ellenszenvről vagy költői féltékenységről, művészi felfogásuk ütközéséről. Kosztolányi számára ugyanis 1906-ban és 1929-ben egyaránt a magyar költészet jövője volt a tét. De a két időpontban igen eltérő módon élte meg a helyzetet, és maga a helyzet is merőben más volt. A „komplexum" szokatlanul hangzó kifejezésével a szerző épp Kosztolányi Adyhoz való viszonyulásának folyamatos átalakulását, sokszínűségét és bonyolultságát hangsúlyozza.