kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Bächer Iván : Kocsmazaj

  • leírás
  • további adatok
„Kocsmás lettem.
Nem voltam mindig az.
De már jó régen az vagyok.
Kocsmába járó, kocsmát szerető, kocsmafüggő.
Nem szégyellem, vagy ha szégyellem, referálok róla akkor is.
Szeretek kocsmába járni. Szeretek társasággal, és szeretek egyedül. Mert betérek bizony magam is. Támasztom a pultot, fogom a párás söröskriglit, vagy kisfröccsös poharat, és meredek némán magam elé. És jól érzem magam. Megnyugszom. Lelassulok. Megpihenek. Megállok. Vagyok. De szívesen kocsmázom társaságban is. Párban, csapatban, mindenhogyan.
Általában eléggé kuka vagyok. Mogorva, szótlan. A magam dolgaival nem szeretném túlságosan terhelni a másikat, a másik pedig vagy nem érdekel, vagy ha érdekel, és meghallgatom, és tisztába jövök gondjával, bajával, örömével, eléggé gyorsan elfelejtem azokat.
Esetleg nem felejtem el, de összekeverem az egyik baját, örömét a másik örömével, bajával. Azzal mentegetem magam, hogy ez nem is csoda: az életben három, maximum ötféle öröm, illetve bánat adódik, azokat variáljuk, ismételjük, csereberéljük, repetáljuk aztán. Kár a szóért. De kocsmában ülve, gyakorta elfelejtem ezt. És elfelejtkezem magamról, és szóba elegyedek, és néha még a másikra is odafigyelek. Egy kicsit.”

Bächer Ivánnak bevallottan szokása kocsmában és kocsmából figyelni a világ dolgait. Nincs ezzel egyedül, sem az életben, sem az irodalomban. Mert hát a kocsmázásnak egész irodalma van. Világirodalma.
A kocsma köztudottan évezredek óta az emberek érintkezésének egyik legfőbb színhelye. Remekül lehet ott szemlélődni. Befelé figyelni önmagunkra és kifelé figyelni a világra. Odafigyelni másokra. Egy kicsit. Vagy nagyon. Mert Bächer Iván nagyon tud ám figyelni, hiába is állít mást. Kocsmazajon, kocsmafüstön át hallgatni és meghallani, nézni és meglátni a lényeget. Ahogy két határon túl, a prágai Arany Tigris sörözőben egy másik író is tette. Valami összeköti őket. Keresésük tárgya. Az egyedi. A kivételes. Az örökbecsű. Az igazán emberi. Az a bizonyos gyöngy a mélyben. Az emberben. Csak az egyik a hetedik pincegrádicson hűtött sört, a másik rozéból és szódavízből kevert fröccsöt kortyolgat közben.
állapot:
kategória: Könyv > Szépirodalom > Próza >
kategória: Könyv > Szépirodalom > Kortárs magyar szépirodalom >
kategória: Könyv > Gasztronómia >
kiadó: Ulpius-Ház, 2009
cikkszám / ISBN: 9789632542560
kötés: kötve/papír (kiadói, eredeti védőborítóban)
oldalszám: 219
könyv nyelve: magyar

szerző további művei

Bächer Iván  : Névsorolvasó Bächer Iván : Névsorolvasó

előjegyezhető

Bächer Iván  : Klétka Bächer Iván : Klétka

előjegyezhető

Bächer Iván  : Elindulni három nővel Bächer Iván : Elindulni három nővel

előjegyezhető

Bächer Iván : Hatlábú - Ebkönyv Bächer Iván : Hatlábú - Ebkönyv

előjegyezhető

Bächer Iván : Kutya Mandovszky - Családtörténetek Bächer Iván : Kutya Mandovszky - Családtörténetek

előjegyezhető

Bächer Iván  : Rötúr Bächer Iván : Rötúr

előjegyezhető

Bächer Iván  : Kezdőbetűk - A város Levélregény Bächer Iván : Kezdőbetűk - A város Levélregény

előjegyezhető

Bächer Iván : Vándorbab Bächer Iván : Vándorbab

előjegyezhető

Bächer Iván  : Elindulni három nővel Bächer Iván : Elindulni három nővel 1 500 Ft
Bächer Iván : Rötúr Bächer Iván : Rötúr

előjegyezhető

Bächer Iván : Vendégkönyv Bächer Iván : Vendégkönyv

előjegyezhető

Bächer Iván : Ököllel a zongorát - Újságírások Bächer Iván : Ököllel a zongorát - Újságírások 1 800 Ft
Bächer Iván  : Zónázó Bächer Iván : Zónázó

előjegyezhető

Bächer Iván : Íz-lelő Bächer Iván : Íz-lelő

előjegyezhető

Bächer Iván : Intőkönyv Bächer Iván : Intőkönyv

előjegyezhető

Bächer Iván  : Haláltánc - Családtörténetek Bächer Iván : Haláltánc - Családtörténetek

előjegyezhető

Bächer Iván : A zongora helye Bächer Iván : A zongora helye

előjegyezhető

Bächer Iván : Kutya Mandovszky Bächer Iván : Kutya Mandovszky

előjegyezhető

Bächer Iván : Nagypapa hűlt helye Bächer Iván : Nagypapa hűlt helye 1 500 Ft
Bächer Iván : Emberevő - Teknős Miklós fotóival Bächer Iván : Emberevő - Teknős Miklós fotóival

előjegyezhető

Bächer Iván : Világörökség Bächer Iván : Világörökség

előjegyezhető

Bächer Iván  : Hogyan kell a nőkkel bánni - Tárcák Bächer Iván : Hogyan kell a nőkkel bánni - Tárcák

előjegyezhető

Bächer Iván   : A város Bächer Iván : A város

előjegyezhető

Bächer Iván  : Kószáló Bächer Iván : Kószáló

előjegyezhető

Bächer Iván : Ruccanások Bächer Iván : Ruccanások

előjegyezhető

Bächer Iván  : Az elhagyott falu Bächer Iván : Az elhagyott falu

előjegyezhető

Bächer Iván  : Elindulni három nővel /Dedikált példány/ Bächer Iván : Elindulni három nővel /Dedikált példány/

előjegyezhető

Bächer Iván : Az elhagyott falu Bächer Iván : Az elhagyott falu

előjegyezhető

Bächer Iván : Ruccanások (dedikált) Bächer Iván : Ruccanások (dedikált)

előjegyezhető

Bächer Iván : Idegen ország Bächer Iván : Idegen ország

előjegyezhető

Bächer Iván : Igazad van, Loncikám Bächer Iván : Igazad van, Loncikám

előjegyezhető

Bächer Iván : Sétatárs Bächer Iván : Sétatárs

előjegyezhető

Bächer Iván : Kutya Mandovszky Bächer Iván : Kutya Mandovszky

előjegyezhető

Bächer Iván  : Elindulni három nővel Bächer Iván : Elindulni három nővel

előjegyezhető

Bächer Iván : Kurgast Bächer Iván : Kurgast

előjegyezhető

Bächer Iván  : Hogyan kell a nőkkel bánni - Tárcák Bächer Iván : Hogyan kell a nőkkel bánni - Tárcák

előjegyezhető

Bächer Iván : Sétatárs Bächer Iván : Sétatárs

előjegyezhető

Bächer Iván : Vándorbab Bächer Iván : Vándorbab

előjegyezhető

Bächer Iván : Hatlábú (sőt több) Bächer Iván : Hatlábú (sőt több) 2 400 Ft
Bächer Iván : Hatlábú - Ebkönyv [Aláírt példány] Bächer Iván : Hatlábú - Ebkönyv [Aláírt példány] 5 000 Ft
Bächer Iván  : Hogyan kell a nőkkel bánni - Tárcák (Dedikált példány) Bächer Iván : Hogyan kell a nőkkel bánni - Tárcák (Dedikált példány) 10 000 Ft
Bächer Iván  : Kocsmazaj (Dedikált példány) Bächer Iván : Kocsmazaj (Dedikált példány)

előjegyezhető

Bächer Iván : Zsál (dedikált) Bächer Iván : Zsál (dedikált) 5 000 Ft
Bächer Iván  : Kószáló (Aláírt példány) Bächer Iván : Kószáló (Aláírt példány) 5 000 Ft
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár