kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Vaszary Gábor : Ketten Párizs ellen

  • leírás
  • további adatok
„Szegénynek ​lenni és fiatalnak – ráadásul Párizsban!” – sóhajtanak föl Vaszary hősei a világ, legalábbis a nyugati világ akkori kulturális fővárosában. Mert Párizs mindent el tud fogadni a külfölditől, csak azt nem, ha pénztelen. A két bohó ifjú „különös kényszerítő körülmények hatására” egyszer csak Párizs felé robog – Bécs helyett. Zsebükben ugyan ott lapul egy gyorsan összeírt hasznos szavak gyűjteménye, lévén egyikük sem beszélni franciául, de sajnos már az első szónál elcsúszott a magyar jelentés egy sorral lejjebb, így aztán tudnak bizonyos szavakat, de hogy azok mit jelentenek, arról már gőzük sincs. Párizsban az is kiderül, hogy az általuk betanult mondatok némelyikét hallván meglehetősen durván reagálnak a franciák. Vannak új kísérleteik is: a bátyó megtanulja a hímnemű szavakat, öcsi a nőnemű szavakat. Persze a szótáríró elfelejtette odaírni a névelőt, így aztán a sok la meg le mind összekeveredett. Ahogyan a nemek is Párizsban. Szóval megérkeznek ebbe az óriási, irántuk teljesen közömbös városba, amely félelmetes gyorsasággal nyeli el a szüleiktől Bécsre méretezett kirándulópénzüket. És aztán jönnek a kalandok…
állapot:
kategória: Könyv > Bestseller >
kategória: Könyv > Szépirodalom > Próza >
kiadó: Helikon, 2005
cikkszám / ISBN: 9789632089720
kötés: kötve/papír
oldalszám: 219
könyv nyelve: magyar

szerző további művei

Vaszary Gábor : Kislány a láthatáron Vaszary Gábor : Kislány a láthatáron

előjegyezhető

Vaszary Gábor : Hárman egymás ellen Vaszary Gábor : Hárman egymás ellen

előjegyezhető

Vaszary Gábor : Az ördög nem alszik Vaszary Gábor : Az ördög nem alszik

előjegyezhető

Vaszary Gábor : Kislány a láthatáron Vaszary Gábor : Kislány a láthatáron

előjegyezhető

Vaszary Gábor : Tavaszi eső Vaszary Gábor : Tavaszi eső

előjegyezhető

Vaszary Gábor : Alszik az Isten Vaszary Gábor : Alszik az Isten

előjegyezhető

Vaszary Gábor : Monpti Vaszary Gábor : Monpti

előjegyezhető

Vaszary Gábor : Vigyázz ha jön a nő Vaszary Gábor : Vigyázz ha jön a nő

előjegyezhető

Vaszary Gábor : Az ördög nem alszik Vaszary Gábor : Az ördög nem alszik

előjegyezhető

Vaszary Gábor : A nő a pokolban is úr Vaszary Gábor : A nő a pokolban is úr

előjegyezhető

Vaszary Gábor : A szőkékkel mindig baj van Vaszary Gábor : A szőkékkel mindig baj van

előjegyezhető

Vaszary Gábor : Hárman egymás ellen Vaszary Gábor : Hárman egymás ellen

előjegyezhető

Vaszary Gábor : Monpti [Aláírt példány] Vaszary Gábor : Monpti [Aláírt példány]

előjegyezhető

Vaszary Gábor : Hárman egymás ellen  (1. kiad.) Vaszary Gábor : Hárman egymás ellen (1. kiad.)

előjegyezhető

Vaszary Gábor : A szőkékkel mindig baj van Vaszary Gábor : A szőkékkel mindig baj van

előjegyezhető

Vaszary Gábor : Vigyázz ha jön a nő  (Aláírt) Vaszary Gábor : Vigyázz ha jön a nő (Aláírt)

előjegyezhető

Vaszary Gábor : Hárman egymás ellen  (1. kiadás) Vaszary Gábor : Hárman egymás ellen (1. kiadás)

előjegyezhető

Vaszary Gábor : Ketten Párizs ellen (1. kiadás) Vaszary Gábor : Ketten Párizs ellen (1. kiadás)

előjegyezhető

Vaszary Gábor : Amiről a férjek álmodoznak Vaszary Gábor : Amiről a férjek álmodoznak

előjegyezhető

Vaszary Gábor : A nő a pokolban is úr Vaszary Gábor : A nő a pokolban is úr

előjegyezhető

Vaszary Gábor : Amiről a férjek álmodoznak Vaszary Gábor : Amiről a férjek álmodoznak

előjegyezhető

Vaszary Gábor : Tíz deka boldogság Vaszary Gábor : Tíz deka boldogság

előjegyezhető

Vaszary Gábor : Tíz deka boldogság (Dedikált) Vaszary Gábor : Tíz deka boldogság (Dedikált)

előjegyezhető

Vaszary Gábor : Amiről a férjek álmodoznak Vaszary Gábor : Amiről a férjek álmodoznak 1 200 Ft
Vaszary Gábor : Csak Te! Vaszary Gábor : Csak Te!

előjegyezhető

Vaszary Gábor : Monpti - Az író 27 illusztrációjával Vaszary Gábor : Monpti - Az író 27 illusztrációjával

előjegyezhető

Vaszary Gábor : Amiről a férjek álmodoznak - Első kiadás. Vaszary Gábor : Amiről a férjek álmodoznak - Első kiadás.

előjegyezhető

Vaszary Gábor : Vigyázz ha jön a nő Vaszary Gábor : Vigyázz ha jön a nő

előjegyezhető

Vaszary Gábor : Monpti (Aláírt példány) Vaszary Gábor : Monpti (Aláírt példány)

előjegyezhető

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár